Keressük Magyarország legtakarékosabb teherautó vezetőjét!

A Volvo teherautói eddig is méltán váltak az üzemanyag takarékosság és a környezetvédelem jelképévé. A Volvo mérnökei élen járnak az új technológiák fejlesztése terén, mint például az idén elinduló Hibrid teherautó gyártás is. A páratlanul takarékos motorok és I-Shift automatizált váltó mellett olyan exkluzív szolgáltatásokkal karöltve, mint a DynaFleet jármű informatika és a Volvo Járművezető Továbbképzés, évente akár 1.000.000 forintnyi üzemanyag megtakarítás is elérhető járművenként. Tudjuk, hogy minden csepp számít. Ennek jegyében indította útjára a Volvo Hungária úttörő kezdeményezését keresve az ország legtakarékosabb pilótáját.

Idén először rendezi meg Magyarországon a Volvo Trucks az EcoDriver elnevezésű versenyét, összhangban a Minden Csepp Számít kampánnyal, mely az üzemanyag takarékosságra és a környezetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet. Az egyre dráguló üzemanyag költségek mellett a Volvo egyik fő értéke, a környezet tudatosság is nagy szerepet játszik abban, hogy egy ilyen kezdeményezés mögé áll. A tavaly Svédországban debütált programsorozat nagy sikert aratott, így idén Európa számos országában zajlanak hasonló kezdeményezések.

A verseny 3 részből áll. Június végéig lehet regisztrálni, és kitölteni az a tesztsort, ami alapján eldől ki az a 200 legjobb teherautó vezető, aki élesben is bizonyíthatja rátermettségét. A 25 kérdéses vizsga komoly kihívás elé állítja még a gyakorlott pilótákat is. A verseny második szakaszában, augusztus folyamán négy teljesen egyforma, teljes terhelésű nemzetközi szerelvényt kell azonos útvonalon, azonos időjárási és közlekedési körülmények között a továbbjutott járművezetőknek a legkevesebb üzemanyaggal célba juttatni, a lehető legrövidebb idő alatt. Minden négyesből csak egy, a legtakarékosabb juthat tovább, míg végül a középdöntő után a legjobb 12 mérheti össze tudását szeptember végén. A legjobbat pedig egy kétszemélyes álom utazással jutalmazzuk meg, csakúgy, mint büszke munkáltatóját.

Várjuk a teherautó vezetők és szállítmányozók jelentkezését egyaránt. További információk és nevezés a http://www.ecodriver.hu/ vagy a http://www.takarekossofor.hu/ weboldalakon találhatóak.

 

Forrás: Volvo Trucks
.

(Ezt a cikket 236 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?