Btk-módosítással a közlekedési halálgyár ellen

Az LMP a Büntető Törvénykönyv módosításával akarja elérni, hogy a súlyos közúti baleseteket visszaesőként előidéző sofőrök soha többet ne veszélyeztessék biztonságunkat.

A hazai utakon fájdalmasan gyakori jelenség, hogy a baleseteket nem hanyagság, hiba, hanem a szabályok szándékos figyelmen kívül hagyása okozza. Sok sofőr annak tudatában ül a volán mögé, hogy járművezetésre alkalmatlan, ittas vagy bódult állapotban van –ezzel pedig nem csak magukat, hanem mások életét és egészségét is bűnös módon veszélyezteti.

Jogos társadalmi igény, hogy akik ilyen súlyos normasértést követtek el, azoktól védjük meg a szabályosan közlekedőket. Aki ilyen ügyekben kétszer már bíróság elé került, arról az LMP szerint joggal feltételezhető, hogy sok esetben súlyosan szabályszegő módon közlekedik, és csak a vakszerencsének köszönhető, hogy nem okozott sokkal több balesetet. Az ilyen emberek időzített bombaként állandó veszélyt jelentenek minden közlekedőre.

Ezért az LMP a Büntető Törvénykönyvet úgy módosítaná, hogy a bíróknak három feltétel együttállása esetén muszáj legyen a vétkes sofőrt a járművezetéstől végleg eltiltani.

  1. A bűncselekményt visszaesőként követik el.
  2. A bűncselekmény legalább súlyos testi sértést, azaz komoly személyi sérülést okoz.
  3. A bíróság az illetőt két évnél hosszabb végrehajtandó vagy részben felfüggesztett szabadságvesztésre ítéli.

Az LMP nagyon reméli, hogy a parlamenti többség a szabályosan közlekedők biztonságát szem előtt tartva elfogadja az ökopárt javaslatát.

A törvénymódosító javaslat itt olvasható: http://www.parlament.hu/irom39/02483/02483.pdf

dr. Dorosz Dávid
országgyűlési képviselő (LMP)
Honvédelmi és rendészeti bizottság

Forrás: LMP
.

(Ezt a cikket 218 alkalommal tekintették meg.)

Hozzászólások

LEAVE A RESPONSE

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..