Bűncselekmények

Kamionok szállítmányaiból vásárló testvérpár és társaik ellen emeltek vádat

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy testvérpár és társaik ellen, akik kamionokban szállított ömlesztett terményekből és gázolajból rendszeresen vásároltak kisebb-nagyobb tételeket a sofőröktől, majd az áruk eredetét igazoló hamis számlákat is próbáltak szerezni.

Vádat emeltek egy külföldi kamionos ellen, aki Magyarországra menekült a szlovák rendőrök elől

Vádat emelt a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség a Mosonmagyaróvári Járásbíróságon az ellen a georgiai férfi ellen, aki még tavaly decemberben kamionjával Magyarországig menekült a szlovák rendőrök elől.

Vietnami embercsempészt ítéltek börtönre Belgiumban az essexi „halálkamion” ügyében

Az embercsempészetért kiróható legsúlyosabb, tizenöt évi börtönbüntetésre ítélte a bruges-i büntetőbíróság múlt hét szerdán az úgynevezett essexi "halálkamion" ügyében azt a 45 éves vietnami férfit, aki vezető szerepet játszott a 39 migráns halálával végződött embercsempészetben 2019 októberében

Az EU javaslatot mutatott be az embercsempészetet elősegítő fuvarozók tevékenységének felszámolására

Az Európai Bizottság intézkedéseket javasolt kedden az Európai Unióba irányuló embercsempészetet vagy emberkereskedelmet folytató vagy elősegítő fuvarozók tevékenységének megelőzésére és korlátozására.