Adózás Hírek Szervezetek hírei Üzemanyag

Több mint 750 milliós kárt okozott egy olajjal kereskedő bűnszövetség

Több mint 750 millió forint kárt okozott a költségvetésnek egy olajjal kereskedő bűnszövetség, amely mintegy 4,5 millió liter olajat adott el feketén Magyarországon – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sajtóreferense kedden az MTI-vel.

Illusztráció – Lopott gázolaj – Police.hu

Barnáné Horváth Melinda közleménye szerint a két férfi irányította bűnszövetség a Lengyelországban vásárolt, Romániába szánt olajat jövedéki adó és áfafizetése nélkül adta el Magyarországon. Az üzletbe strómanok nevére íratott horvát, magyar és cseh cégeket is bevontak. A fuvarokat egy szlovák sofőr intézte, a szállítmányokat Inárcson, Aszódon, Kartalon vagy Székesfehérváron rakták le, majd innen adták tovább. Vevőik a bázisolajat dízelüzemanyaggal működő autókhoz, kisteherautókhoz, mezőgazdasági gépekhez, szivattyúkhoz használták fel.

Az igazságügyi szakértő szerint az olaj minősége nem felelt meg a magyar szabvány szerinti üzemanyagnak.

A nyomozók és a pénzügyőrök az egyik orgazda furgonjában a nagy mennyiségű olaj mellett egy illegális, mobil üzemanyagtöltő-állomást is találtak tartályokkal, töltőpisztolyokkal, üzemanyag-számlálóval. A NAV munkatársai lefoglalták az elkövetőknél talált több mint huszonkétezer eurót, a teljes bázisolaj-szállítmányt, az átfejtéshez használt szivattyúkat, a kamiont, az orgazdák furgonjait, valamint további járműveket, ingatlanokat, bankszámlákat és bizonyítékokat.

A NAV – amelynek munkáját a cseh, szlovák, horvát, román és lengyel hatóságok is támogatták – üzletszerűen, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás, rossz minőségű termék forgalomba hozatala, közokirat-hamisítás és orgazdaság miatt harminc ember (a banda irányítói, a sofőr, az értékesítésében közreműködők és vásárlók) ellen javasol vádemelést – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

 

(Ezt a cikket 58 alkalommal tekintették meg.)