Változás a HU-GO átutalás kapcsán!
Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. - Magyar Közút Nonprofit Zrt. közlemény
Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. - Magyar Közút Nonprofit Zrt. közlemény
A 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeg feletti járművek is.
A megtett úttal arányosan fizetendő útdíj mértéke 2026-ban két részletben, január 1-től és március 1-től, a korábban kihirdetettnél összességében kisebb mértékben növekszik.
December 30-án 18 órától megnyitják a forgalom részére az M30-as eddig lezárt szakaszát
Fontos, hogy a fuvarozók előre, a technikai átállást megelőzően, a január első napjára tervezett úthasználatukhoz igazodva töltsék fel HU-GO egyenlegüket.
A szaktárca tanulmánya szerint a fuvardíjak a szállítmányozási költségek mintegy tíz százalékát teszik ki, ennek tíz százalékát, azaz összesen egy százalékot adnak az útdíjak
Orosz Tibor: "Odaért a hang! Célba ért a Magyarok hangja!"
Így reagált Facebook bejegyzésében Lázár János miniszter úr a fuvarozók tüntetésére
Orosz Tibor a Hősök terén tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az útdíjtörvény átgondolását és eltörlését, valamint érdemi egyeztetést követelnek az ÉKM-től, eredmény hiányában folytatják a tiltakozást
A 34,3 kilométer hosszú új autóút-szakaszon egy egyszerű pihenőpár (Bartapuszta Pihenő) jött létre tengelysúlymérő-hellyel
A két fuvarozói szervezet büszke az elért eredményekre.
A fuvarozókkal december 19-én megkötött megállapodás széles körű szakmai konszenzuson nyugszik
A fuvarozók nem értenek egyet a szakmai szervezetek és az ÉKM pénteki megállapodásával
A tájékoztatás szerint megszületett a megállapodás
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. funkcionális összevonásával az útdíjszedési, útdíjellenőrzési és egyetemes útdíjszolgáltatói feladatok egy kézbe kerülnek a közútkezelőnél.
Az alábbiakban a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete és a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary közös sajtóközleménye olvasható,, amellyel az Építési és Közlekedési Minisztérium ma közzétett, a fuvarozókkal történő tárgyalás kezdeményezésére vonatkozó bejelentésére kívánnak reagálni.
A fuvarozói szakmai szervezetek az intézkedési csomag bevezetésével kapcsolatban módosítási javaslatokat fogalmaztak meg.
Sokáig a fuvarozók saját zsebből lesznek kénytelen befizetni az államkasszába a megnövelt útdíjat.
Az autópálya és a főút használati útdíjában a különbség lényegében megszűnik
Új szabályozás vidéki települések teherforgalommal szembeni védelméért