Interjú Tokaji Vilmossal, a Continental Tires Dél-kelet Európáért felelős értékesítési igazgatójával

Okos- és négyévszakos abroncsokról, a mintázatok szerepéről és a piac kiszámíthatatlanságáról beszélgettünk.

Megváltoztak a prioritások

Tokaji Vilmos, a Continental Tires Dél-kelet Európáért felelős értékesítési igazgatója szerint a gumiabroncs-iparban a szolgáltatások határozzák meg, hogy ki lehet sikeres a jövőben. Okos- és négyévszakos abroncsokról, a mintázatok szerepéről és a piac kiszámíthatatlanságáról beszélgettünk. 

Forrás: HTA

Milyen évet zárt 2022-ben a Continental?

2022 Magyarországon és a régióban is jól sikerült, kifejezetten jó üzletei eredményekkel, annak ellenére, hogy a piac inkább stagnált. Az idei év már sok bizonytalanságot hordoz a borúsabb külső környezetnek köszönhetően.

Mi is publikáltuk az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetségének (ETRMA) első negyedéves jelentését, amelynek lényege, hogy csökkentek az eladások az európai gumiabroncs piacon. Ön szerint mi áll ennek a hátterében? Sérültek az ellátási láncok, magasba szöktek az energia- és a nyersanyagárak, és az emiatt megnövekedett termék árakat már nem fogadják el a fogyasztók?

Mindenekelőtt fontos megemlíteni, hogy a gyártók arról inkább csak másodkézből kapnak információt, hogy a végfelhasználók mekkora mennyiséget vásároltak meg, hiszen mi elsősorban kereskedőknek, azaz viszonteladóknak szállítunk. A gyártók által eladott mennyiség valóban csökkent Európában és Magyarországon is. Ha az okokat vizsgáljuk, akkor egyértelmű, hogy elsősorban az energiaköltségek és egyes alapanyagok árának emelkedése miatt az abroncsok ára a tavalyi évben folyamatosan nőtt, az áremelések előtt a kereskedők pedig – az ellátási nehézségektől is tartva – jelentős mennyiségű abroncsot halmoztak fel. Ők most elkezdték ezeket a készleteket leépíteni, hiszen a tárolási és finanszírozási költségek is emelkedtek, ráadásul nem várnak újabb áremelkedést, ahogy a magas infláció miatt keresletbővülést sem. Összességében tehát én inkább abban látom a gyártói értékesítések csökkenésének fő okát, hogy a kereskedők viszonylag magas készletekkel rendelkeznek, kevesebbet vásárolnak, kevésbé motiváltak a készletezésre. Az ellátási láncban az egy évvel korábbi állapotokhoz képest ma már konszolidációról beszélhetünk, az ellátási biztonság jelentősen nőtt.

Elég gyorsan követik egymást a ciklusok. Hogyan lehet ilyen körülmények között tervezni?

Nehezen. A hosszú távú tervezésen ezért kevesebb volt a hangsúly az elmúlt néhány évben. 2019, tehát a Covid előtti év volt az utolsó „normális” év, amikor kiszámíthatóan és folyamatosan fejlődtek a piacok, azóta turbulencia és kiszámíthatatlanság a jellemző, de ez persze nem csak a gumiabroncs ágazatra érvényes. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy nekünk is más környezetben kell dolgoznunk, ahol áthelyeződtek a prioritások: a gyors reakciók, az agilitás és az alkalmazkodóképesség szerepe értékelődött fel.

Mire gondol pontosan?

Ahogy említettem, a kereskedők például jelenleg kevésbé motiváltak a készletfelhalmozásra, és nagyon fontos, hogy erre és a hasonló gyors változásokra a gyártók tudjanak reagálni: jó logisztikával, illetve magas szintű és megbízható logisztikai szolgáltatásokkal kell kiszolgálnunk a változó igényeket. Az egyik kulcstényező a gyorsaság, ezért van nagy jelentősége a tavaly átadott új Pozsony melletti raktárunknak, amely 4 millió abroncsot képes egy évben kiszállítani. Innen egy tucat országot látunk el, és ennek köszönhetően a magyar piacot is szélesebb készlettel tudjuk kiszolgálni. Az ilyen szolgáltatásokba történő beruházások határozzák meg, hogy ebben az iparágban ki lehet sikeres a jövőben.

A hírekben egyre többször bukkan fel az okosabroncs fogalma. Mit jelent ez, mit tud a jövő abroncsa? És mennyire vagyunk közel ennek megvalósításához?

Nem vagyunk közel, de haladunk. A Continental élen jár az innovációban, és Magyarországnak kitüntetett szerepe van az autóipari fejlesztésekben, hiszen négy K+F központunk is működik az országban. Ezeken a telephelyeken nem abroncsok fejlesztését végzik a kollégáim, hanem tágabb értelemben vett autóipari innovációkon dolgoznak. Ám ezzel együtt nem gondolom, hogy az elkövetkező néhány évben jelentős mértékben megváltoznának az abroncsok ma ismert jellemzői. Ezen a téren inkább evolúcióról beszélhetünk, semmint revolúcióról. Hamarosan megjelennek a szenzorok a személyautó abroncsokban is, ami egy nagy előrelépés, viszont az önvezető autózás némileg távolabbinak tűnik most, mint akárcsak néhány éve. Mindez nem azt jelenti, hogy a trendek változtak volna, inkább azt, hogy több idő kell, amíg átalakul a közlekedésünk, a jogszabályi környezetünk és a technológiánk.

Van egy terület, amely relatíve gyorsan fejlődik, legalábbis ami a piaci részesedést illeti: ez pedig a négyévszakos abroncsok szegmense. Mit tudnak ezek a termékek?

Erre a kérdésre nehéz röviden válaszolni, hiszen az abroncsok felhasználása sem egyforma, ahogyan az autósok is különböző módokon és helyeken használják a járműveiket. Az, hogy a négyévszakos abroncs mindenkinek komoly kompromisszum lenne, ma már nem jelenthető ki. Úgy fogalmaznék, hogy megvan az a felhasználási terület, ahol ezek az abroncsok már csak minimális kompromisszumot jelentenek, és a kényelmi előnyeik sokkal nagyobb súlyt képviselnek: kevesebbszer kell szervizbe menni – bár évente legalább egyszer ezeket a termékeket is ellenőriztetni kell -, és nem kell tárolni az éppen nem használt abroncsokat. Egyet tudok érteni azokkal, akik azt mondják, hogy ez nem egy szükséges rossz, hiszen számos autós számára jó választás, és már nem is feltétlenül csak a kis teljesítményű autók esetében. A mai termékeket bizonyos felhasználás mellett már bátran lehet ajánlani, növekszik a piac, a Continental prémium termékvonala is megújul az év második felében.

Mekkora jelentősége van valójában a mintázatnak? Kicsit úgy tűnik, hogy a gyártók szeretik ezt túlmisztifikálni, hiszen olyan régóta fejlesztenek mintázatot, hogy nehéz elhinni, hogy ezen a téren még jelentős fejlesztési tartalékok vannak.

Nagyon komoly K+F munka folyik annak érdekében, hogy a lehető legjobb termékkel jelenjünk meg a piacon, és igen, folyamatos a fejlesztés. Fejlődik a gyártástechnológia, jobbak a keverékek, és a lehető legjobb eredmények érdekében a mintázaton is változtatunk. Ez utóbbi jelentősége túlmutat az esztétikán: ha egy gyártó néhány éves modelljét összehasonlítják egy versenytárs új abroncsával, akkor a teszteredmények egyértelműek: egy 4-5 éves mintázat hátrányban van egy újjal szemben.

Ez azt jelenti, hogy ha lecserélem az autómon a hatéves nyári szettet egy idei mintázatúra, érezni fogom a különbséget? Jobb lesz a tapadásom, könnyebben megállok majd, jobban tudom irányítani az autót?

Egy új abroncs nyilván eleve jobb teljesítmény nyújt, mint egy kopott. Azonban egy újabb fejlesztésű mintázattal ettől eltekintve is az autó minden bizonnyal halkabb lesz, valamint rövidebb fékutat tapasztal a felhasználó. Bár ez utóbbit egy hétköznapi autós szerencsére a legritkább esetben teszteli, de ha szükség van rá, akkor életmentő lehet. Mivel egy új fejlesztésű abroncsnak kisebb a gördülési ellenállása, ez egyértelműen kihat a fogyasztásra. Az, hogy vezetési komfortban és kormányozhatóságban mennyire érezhető a különbség, függ a vezetési stílustól és persze magától az autótól is.

Jól gondolom, hogy mivel a tisztán elektromos személyautók tömege többszáz kilóval nagyobb, mint a belső égésű motorral szerelteké, új típusú abroncsokra is szükség lesz?

Az abroncsok fejlesztése megköveteli, hogy figyelembe vegyük az elektromos autók térnyerését, illetve azok tulajdonságait. A tömeg az egyik fontos szempont a tervezés során, azonban az villamos meghajtású járművek esetében az elektromosmeghajtásból fakadó jellemzőket is figyelembe kell venni, hiszen egy belsőégésű motor és a villanymotor működése között óriási különbség figyelhető meg. Mindemellett az elektromos autók is sokfélék és egyáltalán nem mindegy, hogy egy városi kisautóról vagy egy SUV-ről beszélünk-e. Az abroncsok fejlesztésénél figyelembe kell venni, hogy azok az elektromos járművekre is felkerülhetnek, de ez nem jelenti azt, hogy ehhez egy külön termékvonal szükséges. Ahogy a beszélgetés elején említettem, a siker titka a piaci viszonyokhoz történő alkalmazkodás. Már minden új Continental személyautó abroncsunk (nyári, téli vagy négyévszakos) felszerelhető az elektronos autókra: hogy ezt hangsúlyozzuk is, a legújabb termékek oldalfalára már felkerül az EV jelzés.

Forrás: HTA Média

(Ezt a cikket 61 alkalommal tekintették meg.)