DAF – Munkába állt az új generáció századik képviselője Magyarországon

Alig néhány hónapja mutatkozott be a magyar piacon, máris jubileumot ünnepelhet a DAF új generációs járműcsaládja.

Alig néhány hónapja mutatkozott be a magyar piacon, máris jubileumot ünnepelhet a DAF új generációs járműcsaládja (NGD)! A napokban ugyanis átadták a századik Magyarországon forgalomba helyezett járművet, amely az orosházi Oberon Trans Kft.-nél állt munkába.

Forrás: DAF │ DAF Hungary Kft.

A DAF innovatív szemléletét mi sem szemlélteti jobban, mint hogy első gyártóként élt az új európai szabályázás adta lehetőségekkel, így az új járműveknél már hosszabb fülkét terveztek a szintén megújult alvázra. Csakhogy amíg a legtöbb gyártó arról beszélt, hogy az új lehetőségeket a fülke első traktusában a fogyasztás csökkentésére tudják majd használni, addig a DAF mérnökeinek sikerült úgy új fülkét tervezni, hogy az a kiemelkedő hatékonyság mellett a belső térben is érezhető pluszt ad a járművezetőnek. 

Ezt, vagyis a sofőrök pozitív visszajelzéseit emelte ki a jubileumi átadás alkalmával Koncseg Zoltán az Oberon Trans Kft. szakmai irányítója is. A 2008-ban alapított orosházi cég már több mint 10 éve használ DAF vontatókat. A belföldi és magyar-olasz viszonylatban dolgozó járművekből közel 60 darab található jelenleg a cég flottájában, de 2011-óta már több mint 200 DAF dolgozott a cégnél.
– Korábban jellemzően használt járműveket vásároltunk, több márkától is, aztán 2011-ben döntöttünk először új vontatók beszerzése mellett. A tesztüzemben nálunk lévő tehergépkocsik, majd a beszerzés kapcsán kapott komplex ajánlat győzött meg arról, hogy a DAF jó választás lesz számunkra. A kedvező javítási és karbantartási ajánlat eleve garancia volt arra, hogy az évenként akár 150 000 kilométert is futó járművek megbízhatóan végzik majd a dolgukat. Eddig jellemzően háromévenként cseréltük a flottát, de az új generációs járművekkel – a piaci körülmények miatt is – öt évre tervezünk – mondta az átadáskor az Oberon Trans Kft. ügyvezető igazgatója.

Forrás: DAF │ DAF Hungary Kft.

A flotta jellemzően ömlesztett árut szállít, a vontatók 70 százaléka mozgópadlós, 30 százaléka pedig billenőplatós félpótkocsit húz. Döntő többségük hetente akár kétszer is megjárja Olaszországot, így valóban nagyon fontos szempont volt a sofőrök által adott visszajelzések mindegyike. Ennek megfelelően specifikálták a legújabb vontatókat, amelyek kényelmi és biztonsági kiegészítőkkel gazdagon felszerelve érkeznek a céghez. Az első két jármű már tavasszal munkába állt, ezek a flotta zászlóshajói, amelyekkel olyan kollégák gyűjtötték a tapasztalatot, akik több mint 17 éve a cégnél dolgoznak. Az 530 lóerős változatok mellé most 480-as testvérek érkeztek XG fülkével. A sarokkamerával, könnyűfém keréktárcsákkal, domborzathoz igazodó adaptív sebességszabályzóval, állóhelyzeti klímaberendezéssel és teljes spoilerszettel felszerelt járművek már a cég egyedi dizájnját is megkapták és a napokban munkába is álltak. Idén még három vontató érkezik, jövőre pedig újabb 43 darab, ami egyben azt is jelenti, hogy szinte teljesen lecserélődik a most hatvan járművet számláló flotta. 

100. új generációs DAF átadása Magyarországon – Forrás: DAF │ DAF Hungary Kft.

Az új generációs járművek sikerének titkát emelte ki a mostani hat jármű átadásán Kiss Attila, a Hungarotruck Kft. új járművek értékesítéséért felelős vezetője is. – A különösen nehéz piaci körülmények között hatalmas eredmény, hogy ma már a századik magyarországi NGD-modell átadását ünnepelhetjük. Ez két dolgot bizonyít: egyrészt, hogy a piac kedvezően fogadta a prémium kategóriába emelkedő, innovatív újdonságot, másrészt, hogy a DAF mindent megtesz azért, hogy ebben a környezetben is teljesíteni tudja az ügyféligényeket – mondta el az átadáson Kiss Attila.

Forrás és kiemelt kép: DAF │ DAF Hungary Kft.

(Ezt a cikket 93 alkalommal tekintették meg.)