Partneri megállapodást kötött a VEX Haditechnikai Kereskedelmi Ügynökség a Continest Technologies Zrt.-vel

A Continest Technologies Zrt.-vel kötötte meg első együttműködési megállapodását a VEX – Magyar Védelmi Export Ügynökség Zrt.

A Continest Technologies Zrt.-vel kötötte meg első együttműködési megállapodását a VEX – Magyar Védelmi Export Ügynökség Zrt. A május 10-én kötött megállapodás értelmében a VEX, új állami tulajdonú haditechnikai ügynökség az összecsukható konténertechnológiát fejlesztő és gyártó székesfehérvári vállalatot a különböző konténertermékek nemzetközi marketingjében és forgalmazásában fogja segíteni. A megállapodást a pozsonyi IDEB 2022 védelmi ipari kiállításon írták alá a felek.

Forrás: Continest Technologies

Május 10-én a pozsonyi IDEB védelmi kiállításon export együttműködési megállapodást kötött az új állami tulajdonú VEX Magyar Védelmi Export Ügynökség és az innovatív összecsukható konténertechnológiát fejlesztő és gyártó vállalat, a Continest Technologies Zrt. A 2022 januárjában alapított VEX a Continesttel kötötte első export együttműködési megállapodását.

A két évre szóló megállapodás értelmében a VEX támogatja a Continestet az innovatív konténermegoldásainak, így többek között a Magyar Honvédséggel közösen fejlesztett telepíthető mobil katonai lőtérkonténer nemzetközi marketingjében és forgalmazásában. A Continest-konténerek értékesítésével kapcsolatos tevékenységet a VEX 16 európai országban, köztük Németországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, a Skandináv államokban, Lengyelországban és Svájcban fogja végezni.

Forrás: Continest Technologies

 „A Continesttel először a rendezvény- és fesztiváliparban mutatkoztunk be 2017-ben. Az elkötelezett munkának, a töretlen ambíciónknak és a számtalan nagyszerű lehetőségnek köszönhetően pedig ma már az egészségügytől a lakhatásig több szegmensben és iparágban jelen vagyunk az összecsukható, moduláris konténertechnológiánkkal. 2021 óta a védelmi iparban is megvetettük a lábunkat. Így az, hogy a Continest lehet a Magyar Védelmi Export Ügynökség első hivatalos partnere, nagyszerű visszajelzés számunkra arra vonatkozóan, hogy jó úton járunk, illetve hogy az innovatív mobil konténer-alapú infrastruktúra megoldásaink és fejlesztéseink a magyar védelmi ipar számára is fontosak és hasznosak.” – mondta el a megállapodás kapcsán Kis-Márton Vidor, a Continest Technologies Zrt. alapító-vezérigazgatója.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy a Continesttel, ezzel a nagyon ígéretes magyar innovatív start-up céggel indíthatjuk el a VEX első hivatalos partneri tevékenységét” – tette hozzá dr. Keszthelyi Gyula nyugállományú dandártábornok, a VEX vezérigazgatója.

Forrás: Continest Technologies

A Continest védelmiipari tevékenysége a Magyar Honvédség Modernizációs Intézetével közös kutatási-fejlesztési projekttel kezdődött 2021-ben, amikor is egy telepíthető mobil katonai lőtérkonténert fejlesztettek a felek. A rendszer a honvédség és a vállalat közös szellemi tulajdona. A 260 millió forintos fejlesztés során egy összecsukható konténer-technológiára épülő, páncélozott és hangszigetelt lőteret fejlesztettek ki.  Ezt megelőzően a vállalat két alapterméke, a CN10 és a CN20 konténerek 2020-ban a védelmiipari szegmensben kapták meg a NATO raktári számot, az NSN kódot (NATO Stock Number), amellyel a NATO beszerzési rendszerén keresztül is értékesíthetik azokat.


A Continest Technologies Zrt.-ről

A Continest Technologies Zrt. egy 2019-ben alakult ideiglenes infrastruktúra megoldásokat kínáló magyar vállalat. A társaság elsősorban unikális kialakítású, összecsukható konténerek fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. A Continest-konténerek több szegmensben is felhasználhatók, így például a védelmi- és hadiiparban, az egészségügyben, a rendezvényiparban, a lakhatásban, az oktatásban, az építkezéseken és az irodapiacon is. A társaság fejlesztésében legyártott fenntartható és környezetbarát konténerek a kialakításuknak köszönhetően 80 százalékkal csökkentik a szén-dioxid kibocsátást, illetve a logisztikai költségeket.

A VEX-ről

A VEX a Magyar Védelmi Export Ügynökség, amely 100 százalékban a magyar állam tulajdonában áll. A VEX küldetése a magyar védelmi és biztonsági ipar képviseletének és kereskedelmi tevékenységének irányítása a világ különböző régióiban. Továbbá a magyar védelmi és biztonsági ágazat közép- és hosszú távú fenntarthatóságának érdekében a nemzetközi üzleti kapcsolatok ápolása és a nemzetközi kapcsolatok integrált megközelítésben történő kezelése, beleértve a kétoldalú kormányközi ügyletek kezdeményezését és lebonyolítását.

Forrás: Continest Technologies

(Ezt a cikket 128 alkalommal tekintették meg.)