Gépjárműimportőrök egyesülete: jelentősen emelkedett a forgalomba helyezett új nagyhaszonjárművek száma tavaly
A nagyhaszonjárművek és a közúti nehéz pótkocsik területén 2021 jelentős emelkedést hozott.
A nagyhaszonjárművek és a közúti nehéz pótkocsik területén 2021 jelentős emelkedést hozott.
Halálra gázolt egy teherautó egy kerékpáros nőt Monoron.
A 879 db összkerék meghajtású CF Military teherautóra vonatkozó korábbi megrendelését követően, a Belga Hadsereg új megrendelést adott le a DAF tehergépkocsi gyártó vállalatnak.
Gyanúsan megszaporodtak az olyan szerelvények, amiknél nem ugyanolyan honosságú a vontató és a pótkocsi. A jelenség nem véletlen. Újabb módszer született a fuvarengedélyek és a BiReg kijátszására
Ahogy minden gépjárműnél, a teherautóknál is elengedhetetlen, hogy évi kétszer – ősszel és tavasszal – sor kerüljön az évszaknak megfelelő gumik felszerelésére.
Főképp a határokon átnyúló járműkereskedelem áll a kilométeróra-csalások mögött egész Európában, Magyarországon is zömmel külföldről érkező autókat hirdetnek hamis adatokkal.
Az MAN OptiView digitális tükörhelyettesítő rendszer nyerte el az Európai Szállítási Díj a Fenntarthatóságért 2022 kitüntetést a segédrendszerek kategóriájában.
A következő napokban még többfelé mérhetnek 10 fok körüli értékeket, de már elkezd téliesebbre fordulni az időjárás.
A Team PETRONAS De Rooy IVECO felkészült a 2022-es Dakarra, a világ legextrémebb tereprally versenyére, amelyet harmadik alkalommal rendeznek Szaúd-Arábiában.
Az adatok alapján az idén az első 10 hónapban mintegy ötven százalékkal, 18 800-ra nőtt az elektromos autók száma Magyarországon.