Hírek Közlekedéssel kapcsolatos hírek Külföld Külföld

Koronavírus – Kiürült a délkelet-angliai kamionparkoló, kevés fertőzött volt a kamionosok között

Kiürült szombatra az a délkelet-angliai átmeneti kamionparkoló, ahol a héten több ezer kamion torlódott fel, miután Franciaország a gyors terjedésű új koronavírus-változat angliai feltűnése után először megtiltotta, majd negatív koronavírusteszthez kötötte az átkelést.

Illusztráció – Doveri kikötő – Fotó: Karsai Attila – hungarokamion.hu

Grant Shapps brit közlekedési miniszter szombati tájékoztatása szerint a kamionosok körében 15 526 koronavírus-tesztet végeztek, és ezek közül 36 bizonyult pozitívnak. Shapps a francia zárlat alig burkolt bírálataként kiemelte tájékoztatásában, hogy a megvizsgált kamionosok alig 0,23 százaléka volt koronavírus-fertőzött.

A miniszter közölte azt is, hogy a doveri kompkikötőbe tartó kamionosoknak most már nem a közeli Manston használaton kívüli repülőterén kialakított kamionmegállóba, hanem egyenesen a kikötőbe kell menniük. Fotókkal is kiegészített Twitter-bejegyzésében hozzátette, hogy az átmeneti parkoló – ahol az elmúlt napokban folyamatosan több ezer kamionos várt a tesztelésre – szombatra kiürült.

A kamionosok koronavírus-szűrésében brit és lengyel katonák, valamint francia tűzoltók is részt vettek. Részletek >>

A francia hatóságok hétfőn nulla órától állították le a brit oldalról érkező teherforgalmat az Angliában feltűnt új koronavírus-változat gyors terjedése miatt. A francia tilalom olyan járművekre vonatkozott, amelyekkel emberek – gépkocsivezetők, utazószemélyzet, utasok – is átkeltek volna Franciaországba. Az utazószemélyzet és utasok nélküli teherszerelvények – konténerek és vontató nélküli pótkocsik – átkelését a francia hatóságok nem korlátozták, de a szerda este feloldott határzár három napja alatt így is több ezer kamion torlódott fel az angliai oldalon.

A francia korlátozás előzményeként a brit kormány a múlt héten bejelentette, hogy olyan új koronavírus-variánst azonosított, amelynek fertőzőképessége a vizsgálatok szerint akár 70 százalékkal is meghaladhatja a korábban azonosított koronavírus-típusokét. A brit és a francia kormány szerdai megállapodása után újraindulhatott Nagy-Britanniából Franciaország felé a légi, a vasúti és a tengeri közlekedés, de Franciaországba csak az léphet be Nagy-Britannia felől, aki 72 óránál nem régebbi negatív koronavírus-tesztet mutat fel.

A kamionsofőröknek 30 perc alatt eredményt mutató koronavírus-gyorstesztet kell elvégeztetniük. Ennek eredményét a sofőrök SMS-üzenetben kapják meg, és negatív lelet esetén ezt az üzenetet felmutatva, a szűrővizsgálat eredményének időpontjától számított 72 órán belül átkelhetnek Franciaországba.

Forrás: MTI

Illusztrációs kiemelt kép: Karsai Attila – hungarokamion.hu

 

(Ezt a cikket 40 alkalommal tekintették meg.)