Aktuális Ellenőrzések Érdekvédelem Hírek Kiemelt hírek Vezércikk

Jól halad a közúti digitális engedélyellenőrzési rendszer (BIReg) előkészítése

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Ignácz József Péterrel, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) elnökével folytatott augusztus eleji egyeztetésen leszögezte: a magyar fuvarozók piaci pozícióinak megőrzése és az ágazat újraindítása érdekében a tárca kiemelten fontosnak tartja az ún. BIReg rendszer mielőbbi bevezetését.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter – Fotó: MKFE

Ignácz József Péter, az MKFE elnöke július végén az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakterületi helyettes államtitkáraival tekintette át a legfontosabb szakmai kérdéseket, valamint az érdekképviselet által megfogalmazott kérések végrehajtásának helyzetét.

A találkozón Érsek István közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár elmondta: a BIReg informatikai fejlesztése jól halad, elkezdődhet a gyakorlati tesztelés, az ITM elkészítette a rendszer bevezetéséhez szükséges jogszabály-módosítások tervezeteit. A minisztérium támogatja az MKFE abbéli kezdeményezését is, hogy a rendszer bevezetését megelőző időszakban fokozzák a fel- és lerakóhelyek adminisztratív ellenőrzését.

A tárca az érintett társminisztérium bevonásával folyamatosan keresi a közúti fuvarozást a jövőben szabályozó mobilitási csomag hátrányos hatásait csökkentő megoldási lehetőségeket is. A közös cél egy olyan szabályozás kialakítása, amellyel enyhíthetőek az uniós rendelkezések káros következményei, és elkerülhető a magyar vállalkozások drasztikus piacvesztése a cross trade fuvaroknál.

A találkozón elhangzott: az ITM megtette a szükséges előterjesztéseket annak érdekében, hogy Magyarország rövidesen csatlakozhasson a CMR Egyezmény elektronikus fuvarlevélről szóló kiegészítő jegyzőkönyvét (e-CMR) aláíró országokhoz, ami komoly segítséget jelent a vállalkozásoknak, egyebek mellett azzal, hogy egyszerűsíti a fuvardíjak elszámolásának adminisztrációját, ezzel csökkenti a teljesítések, kifizetések idejét.

A helyettes államtitkári találkozót követő telefonos megbeszélésen Palkovics László az MKFE elnökének megerősítette: az ITM bízik abban, hogy a még zajló egyeztetések befejezése után a BIReg tesztüzeme akár már szeptemberben megindulhat, s a rendszer első modulja jövő januártól élesben működhet.

Ignácz József Péter megköszönte a tárcavezető és az ITM támogatását, egyben felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai logisztikai szektor szereplői, az autóbuszos személyszállító vállalkozások és közúti árufuvarozók csak tisztességes, egyenlő esélyeket teremtő és teljes lefedettséggel működő ellenőrzési háttér mellett őrizhetik meg az elmúlt időszakban kivívott piaci pozícióikat.

Forrás: MKFE

Illusztrációs kiemelt kép: Karsai Attila – hungarokamion.hu

 

(Ezt a cikket 156 alkalommal tekintették meg.)