Koronavírus – Lakatos Tibor: kiemelt figyelmet kell fordítani a határellenőrzésre és az áruszállítás folyamatosságának fenntartására

Az osztrák-magyar határ belépő oldalán Hegyeshalomnál 23, Szlovákia felől Rajkánál pedig 20 kilométeres sor torlódott fel – közölte a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője szombaton online sajtótájékoztatón.

Összetorlódott járművek a hegyeshalmi közúti határátkelőnél 2020. március 17-én. Délben csaknem húsz kilométeres torlódás alakult ki Hegyeshalomnál a közúti határátkelő osztrák oldalán. – MTI/Krizsán Csaba

Lakatos Tibor azt mondta: kiemelt figyelmet kell fordítani a határellenőrzésre és az áruszállítás folyamatosságának fenntartására. Emlékeztetett: pénteken a román hatóságok intézkedései miatt a Romániába tartóknak sokáig kellett várakozniuk a Magyarországról való kilépésre. Megjegyezte: minden nap egyeztetnek a rendőri vezetők és politikusok a szomszédos országok szerveivel, hogyan tudják a humanitárius folyosók működését fenntartani. Hangsúlyozta: ha a szomszédos országok nem vállalják, hogy beengedik saját állampolgáraikat, illetve az áruforgalmat, akkor ezeket a járműveket Magyarország sem tudja átengedni.

Arra a felvetésre, hogy többet kell várniuk az áruszállítóknak, kiemelte: a schengeni határokon eddig nem volt ellenőrzés, a járvány miatt azonban bevezették. Ellenőrizniük kell a behajtani szándékozó járműveket és a vezetőket is, hogy jogosultak-e belépni az országba, emiatt alakul ki torlódás. Az ezredes cáfolta azt a sajtóinformációt, hogy Magyarországon lefoglaltak volna félmillió, Indiából származó, Csehországba szánt egészségügyi maszkot. Nem igaz a hír, egyetlen olyan hatóság sem jelezte, hogy ilyen intézkedést hozott volna, amelyik jogosult lenne lefoglalni ilyen eszközt – jelentette ki.

Szólt arról is, hogy továbbra is fenntartják a magyar-szlovák határ 30 kilométeres zónájában a magyar és szlovák állampolgárok mozgásának lehetőségét. Kitért arra is: a világban és a környező országokban egyre több koronavírus-fertőzött van, Szlovéniában 314, Horvátországban 128, Szlovákiában 135, Ausztriában 2388, Lengyelországban 425, Csehországban 833.

Elmondta azt is, a hatósági házi karanténba helyezettek száma a Magyarországra visszatérők számával egyenes arányban nő, jelenleg 3771 házi karantén van hatályban. A hatóságok 15 525 alkalommal ellenőrizték ezeket és 94 esetben állapítottak meg szabálytalanságot, ebből 18 esetben helyszíni bírságot szabtak ki vagy figyelmeztettek, 76 esetben pedig szabálysértési feljelentést tettek. Az üzletek zárvatartásával kapcsolatos szabályok megsértése miatt három esetben figyelmeztettek, kilenc esetben helyszíni bírságot szabtak ki, és 14 szabálysértési feljelentést tettek. Kitért arra is, hogy a hatósági karantént jórészt betartják az érintettek, de vannak, akik felelőtlen magatartásukkal veszélyeztetik a többiek testi épségét, egészségét, életét. Ha nem igazolt koronavírusos szegi meg a hatósági házi karantén szabályait, akkor szabálysértési eljárást indítanak ellene, ha igazolt beteg, akkor bűncselekmény miatt vonják felelősségre.

Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központ vezetője. MTI/Kovács Attila

Az ezredes elmondta azt is, hogy az operatív törzs szombati ülésén számba vették az erőforrásokat, amelyek a szükséges intézkedések betartására, illetve új intézkedések bevezetéséhez rendelkezésre állnak. “A rendvédelmi és honvédelmi állomány mellett számításba vettük az egészségügyi rendszerbe bevonható szakképzett munkatársak létszámát is” – jegyezte meg. A tartalékosok esetleges behívását firtató kérdésre válaszolva kiemelte: nem azért kell ezt áttekinteni, mert újabb intézkedést kívánnak bevezetni, hanem hogy biztosítsák a jelenleg szolgálatot ellátók pihenését, illetve hosszú időre biztosítani tudják a meghozott intézkedések betartását.

A kijárási tilalommal kapcsolatos kérdésre elmondta: egyelőre nincs tervben, de ha mégis el kell rendelni, az nem az esetszámoktól függ majd, ugyanakkor mindenkire vonatkozni fog. Úgy látják, az eddigi intézkedések, mint az üzletek, szórakozóhelyek, iskolák bezárása, továbbá az otthoni munkavégzés beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és jelentősen csökkent a közterületeken tartózkodók száma.

Az MTI kérdésére elmondta: jelenleg nem került napirendre a szállodák bezárása, s bár “eljöhet az idő”, hogy azokat is bezárják, a jelenlegi helyzet ezt nem indokolja. Az elhelyezési tartalékokra vonatkozó kérdésre elmondta, azok bevonására akkor kerül sor, ha az egészségügyi intézmények nem tudják fogadni a betegeket. Hozzátette: a betegek, megfigyelés alá vontak elhelyezésére alkalmas intézményekről, ingatlanokról a későbbiekben döntenek. Kérdésre az ezredes elmondta azt is, az operatív törzs nem foglalkozott a fővárosi ingyenes parkolás kérdésével, mert az önkormányzati hatáskör.

Azt kérte, csak hiteles forrásból tájékozódjanak azok, akik híreket, információkat osztanak meg.

Közölte: érkeztek alapanyagok a védőeszközök gyártásához, és a jövő héten eszközök is érkeznek, amelyek segítenek a járvány megfékezésében. A kiskunhalasi konténerkórház építéséről azt mondta, egyelőre az előkészületek történtek meg. Kérdésre válaszolva kitért arra is: az okmányirodák felkészültek arra, hogy többen veszik igénybe az online időpontfoglalást. Felhívta a figyelmet arra is, hogy bizonyos okmányok ügyében nem kell felkeresni az okmányirodákat, mert az érvényesség kitolódott.

Forrás: MTI

Kiemelt kép: Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központ vezetője. MTI/Kovács Attila

 

(Ezt a cikket 114 alkalommal tekintették meg.)

Hozzászólások