Energiaital vagy kávé? Mi a legjobb a kimerültség ellen vezetés közben?

Az energiaital mindig kéznél van, jóval egyszerűbb tárolni is – de vajon más szempontból is van olyan jó megoldás fáradtság ellen, mint a kávé?

Amikor a híradóban egy baleset képeit mutatják, a nézők többségének általában nem jut eszébe, hogy ennek bármi köze lehet a kimerültséghez vagy az alváshoz. Pedig a statisztikák szerint az autópályán történő balesetek nagyjából 25 százalékának közvetlen oka, hogy a sofőr elbambult vagy elaludt a volán mögött. Ha a sofőr elszundít vezetés közben, az azért is veszélyes, mert az alvás egy módosult tudatállapot, amelynek során az agy működése alapvetően változik meg az éber állapothoz képest. 

Egyértelmű, hogy ha fáradtak vagyunk, nem szabad(na) a volán mögé ülni, ahogyan az is, hogy a fáradtságra az alvásnál jobb megoldást még nem találtak ki. Azonban sajnos van olyan helyzet, amikor muszáj nekiindulni az útnak, és több órát vezetni, kimerültség ide vagy oda. Az ébren maradáshoz ilyenkor szó szerint életbevágó valami serkentő hatású frissítő fogyasztása. Az alábbiakban a két legnépszerűbb és legkézenfekvőbb megoldást, az energiaitalt és a kávét vizsgáljuk meg közelebbről. 

Az energiaital

Az energiaital nagy előnye, hogy könnyen beszerezhető, szállítható, tartalékolható és fogyasztható. A kávéval ellentétben semmilyen előzetes műveletre (főzés), illetve összetevőre (forró víz) nincs szükség a fogyasztásához. Alapvető hatóanyaga a koffein, amiből a legtöbb energiaital 32 mg körüli mennyiséget tartalmaz (egy csésze presszókávé koffeintartalma kávéfajtától és a főzés technológiájától függően nagyjából 30-80 mg között ingadozik). 

Forrás: Pixabay

Bizonyos energiaitalokban a koffein mellett további serkentőanyagok is vannak (például Taurin, Guarana, zödtea-kivonat, matétea-kivonat stb.). De nem csak emiatt nem ajánlott literszám fogyasztani az energiaitalokat. A számos különféle kutatás ugyanis, amelynek során az energiaitalok egészségre gyakorolt hatását vizsgálták, igencsak hasonló eredményre jutott. Mégpedig arra, hogy az energiaital-fogyasztás egyértelműen ártalmas az egészségre, jóval ártalmasabb, mint a hasonló mennyiségű kávé fogyasztása. 

Néhány példa az energiaitalok egészségkárosító hatásaira:

  • Vízhajtó hatása miatt bizonyos körülmények között (pl. nagy hőségben) fogyasztva rosszullétet, kiszáradást, ájulást okozhat
  • Kiugróan megemelheti a vérnyomást és a pulzust
  • Szívdobogást, szívritmuszavart okozhat, valamint zavarokat a centrális idegrendszerben
  • Megterheli a szívet, a májat és a vesét

(A felsorolásban említett negatív hatásokra Dr. Maurovich Horvat Pál kardiológus szakorvos. A Semmelweis Egyetem Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika adjunktusa hívta fel a figyelmet.) 

A kávé

A kávé története inkább ellentétes pályát futott be az energiaitalhoz képest – legalábbis az elmúlt éveket tekintve. Régebben ugyanis inkább az volt az általános – és jellemzően a tudományos – vélekedés, hogy óvatosan kell bánni vele. Napi 1-2 csészénél például nem javasoltak belőle többet, időseknek és főleg állapotos nőknek pedig különösen nem javasolták a fogyasztását. 

Forrás: Pixabay

Az elmúlt pár évben azonban egymást követték azok a tudományos kutatások, amelyek szerint a rendszeres, akár viszonylag nagy mennyiségű kávéivás nem káros, vagy egyenesen egészséges hatásai vannak. 

Néhány példa a kávé pozitív hatásaira:

  • Számos értékes vitamint és ásványi anyagot tartalmaz (például magnéziumot, káliumot, B-5 és B-2 vitamint)
  • Segíti az agyműködést és a hosszú távú memória működését
  • Csökkenti a Parkinson- és az Alzheimer-kór kockázatát
  • Csökkenti a depresszió kialakulásának esélyét
  • Segít a diabétesz megelőzésében

Melyik a jobb megoldás?

Ugyanakkor ne feledjük, hogy a koffein mégiscsak egy drog, amelynek fogyasztása – főleg jelentős mennyiségben – megterheli a szervezetet. Ennek ellenére, ha választani kell, egyértelműen a kávé tűnik a jobb megoldásnak. Az energiaital ugyanis még a kávénál is nagyobb próbatétel az emberi szervezet számára. A kávé mégiscsak egy növény termésének a főzete, míg az energiaital egy laboratóriumban gyártott, mesterséges koktél. 

Igaz, hogy az energiaitallal jóval kevesebb a gond, de a kávénál is meg lehet oldani a “logisztikát”. Le lehet főzni előre nagyobb mennyiséget, és egy termoszban órákon át forró és friss marad. Persze az sem mindegy, milyen minőségű alapanyagból, milyen technológiával készítjük el a fekete levest, főleg, ha a lefőzött ital íze is szempont. Erről a legjobb megkérdezni egy baristát. Ennél is jobb megoldás egy olyan barista tanfolyam elvégzése, ahol mindent megtanulhatunk, ami egy igazán jó kávé elkészítéséhez kell.

A valódi megoldás

Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy az igazi megoldás nem a kávé vagy az energiaital a kimerültségre. Ideig-óráig persze ki lehet tolni azt a határt, amikor a szervezetnek okvetlenül pihenésre van szüksége, de a vége mindenképpen egy nagy alvás lesz. Mivel a közlekedés csapatjáték, vagyis az alvás határán lévő sofőr nem csak a saját életét teszi kockára, mindenképpen érdemes kipihenten a kormány mögé ülni. 

Ha azonban ez nem lehetséges, kávé vagy energiaital helyett (vagy mellett) az alábbiakra figyeljünk:

  • Indulás előtt lehetőleg ne fogyasszunk nehéz ételeket és mértékkel együnk
  • Tartsunk pihenőt – lehetőleg minden órában álljunk meg 5 percre, de 2-3 óránként egy 10-15 perces szünet feltétlenül ejtsünk meg az utazás során
  • Szundítsunk egyet a pihenőhelyen – hiszen már egy 15-20 perces alvás hatására is jelentősen csökkenhet a reakcióidőnk

(Díjmentes PR megjelenés. A Szerk.)

Illusztrációs kiemelt kép: Designed by senivpetro / Freepik

 

(Ezt a cikket 385 alkalommal tekintették meg.)

Hozzászólások

Ezeket olvastad már?