Brexit – A brit import zöme vámmentes lenne megállapodás nélküli Brexit esetén is

A brit kormány szerdai bejelentése szerint vámmentes lesz a brit importérték csaknem 90 százaléka akkor is, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból.

Konténereket szállító kamionok Angliában – Fotó: Karsai Attila – hungarokamion.hu

A brit külkereskedelmi minisztérium által nyilvánosságra hozott intézkedési terv 12 hónapra szól, és célja az esetleges megállapodás nélküli Brexit üzleti és fogyasztói költséghatásainak minimalizálása. A tervezet kiemeli, hogy az átmeneti időszakban a brit kormány semmiféle ellenőrzést és vámot nem alkalmazna Észak-Írország és az Ír Köztársaság kétoldalú áruforgalmában.

A Brexit-folyamat legvitatottabb eleme, hogy megállapodás nélküli brit kilépés esetén miként lehetne elkerülni az ír-északír határellenőrzés újbóli bevezetését. Ez a vita a fő oka annak, hogy az EU-val novemberben elért Brexit-megállapodást a londoni alsóház kétszer is – először januárban, legutóbb kedd este – nagy többséggel elutasította. Az EU-szkeptikus képviselők ugyanis nem fogadják el azt a megoldási tervezetet, amelynek alapján az Egyesült Királyság és az EU között az ír-északír határellenőrzés elkerülése érdekében vámuniós viszonyrendszer maradna érvényben, ha nem jön létre olyan kétoldalú kereskedelmi egyezmény, amely ezt feleslegessé tenné.

Az 1998-as megbékélési egyezmény legfőbb vívmányai közé tartozik, hogy az Ír Köztársaság és Észak-Írország korábban katonai szigorral őrzött határa hosszú évek óta teljesen nyitott, a 499 kilométeres határszakaszon semmiféle fizikai ellenőrzés nincs. A Brexit után ez határszakasz lesz az Egyesült Királyság és az EU egyetlen szárazföldi vámhatára.

A brit külkereskedelmi minisztérium szerdán ismertetett átmeneti vámpolitikai csomagja alapján a brit EU-tagság megállapodás nélküli megszűnése esetén a külföldről érkező termékek 87 százaléka lenne vámmentes, az importérték alapján számolva. Az ismertetés szerint a fennmaradó 13 százaléknyi importértékre különböző vámtételek elegye lépne érvénybe, és ez elsősorban a marha-, a bárány-, a sertés- és a baromfihús-termékeket, valamint egyes tejtermékeket érintene. Ennek célja a brit mezőgazdasági termelők támogatása.

A külkereskedelmi tárca megjegyzi, hogy a brit agrárszektort eddig is védték az Európai Unió által a külső országokból érkező agrárimportra kivetett magas vámok. A vámokkal terhelt termékcsoportok közé tartoznának a minisztériumi tájékoztatás szerint a kész autók is. Azoknak a nagy-britanniai autógyártóknak azonban, amelyek termelése az Európai Unióval kiépített beszállítói hálózatokra épül, nem kellene vámot fizetniük az importált részegységek után. Ennek célja a minisztérium szerint az, hogy elkerülhetők legyenek a fennakadások a beszállítói hálózatok működésében. E felfordulások kockázatára a brit gazdaságban jelenlévő autógyártók hónapok óta folyamatosan figyelmeztetik a brit kormányt.

A Toyota nagy-britanniai részlegének vezérigazgatója, Marvin Cooke a BBC rádiónak nyilatkozva nemrégiben elmondta: a cég angliai gyárába átlagosan 37 percenként érkeznek a kamionok az EU-ban gyártott részegységekkel, és ha a megállapodás nélküli Brexit okozta vámeljárási késedelmek miatt csak egy szállítmány nem érkezik meg időben, az a termelés teljes leállását okozná. Cooke szerint mindössze egynapi leállás 12 millió font (több mint 4,4 milliárd forint) értékű termeléskiesést okozna a cégnek.

Forrás: MTI

Illusztrációs kiemelt kép: Toyota autókereskedés Angliában – Fotó Karsai Attila – hungarokamion.hu

 

(Ezt a cikket 55 alkalommal tekintették meg.)

Hozzászólások

Ezeket olvastad már?