Új forgalmi rend lép életbe az M0-s autóúton áprilisban

Új forgalmi rend lép életbe az M0-s autóúton áprilisban – közölte a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője kedden Szigetszentmiklóson, sajtótájékoztatón.

Az átépítés alatt álló M6-os kihajtó az M0-s autóút déli szakaszán 2019. március 5-én. Április elején megkezdődik az autóút déli szektorának felújítása, az 1-es főút és az M5-ös sztráda közötti szakaszon új forgalmi rend lép életbe. MTI/Koszticsák Szilárd

Kiss Boglárka elmondta, hogy megkezdődik az autóút déli szektorának felújítása. A déli szektor az 1-es főút és az M5-ös sztráda között húzódik. A felújítás az 1-es főút felé vezető oldalt érinti majd a 17. és a 23. kilométerszelvényben. A 17. kilométerszelvény a halászteleki lehajtó után kezdődik, a 23. pedig az 51-es főút csatlakozása van.

A beruházást a NIF Zrt. finanszírozza, az aszfaltburkolatot betonra cseréli. A munkálatok a tervek szerint novemberben fejeződnek be – jelezte Kiss Boglárka. A szóvivő elmondta, hogy a felújításokat három ütemben végzik majd. Az első szakaszt (22-23. kilométerszelvény) júliusban, a másodikat (17-19. kilométerszelvény) augusztusban, a harmadikat (17-22. kilométerszelvény) pedig novemberben adják át.

Munkások az M0-s autóút átépítés alatt álló szakaszán, a csepeli hídon 2019. március 5-én. Április elején megkezdődik az autóút déli szektorának felújítása, az 1-es főút és az M5-ös sztráda közötti szakaszon új forgalmi rend lép életbe. MTI/Koszticsák Szilárd

Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője elmondta, hogy az elmúlt években az M0-s autóút napi átlagos forgalma 67 ezerről 120 ezerre nőtt, ami jelentősen igénybe veszi az útburkolatot, ezért kell kicserélni az aszfaltot betonra.

Munkákra figyelmeztető és sebességkorlátozó tábla az M0-s autóút déli szakaszán 2019. március 5-én. Április elején megkezdődik az autóút déli szektorának felújítása, az 1-es főút és az M5-ös sztráda közötti szakaszon új forgalmi rend lép életbe. MTI/Koszticsák Szilárd

A munkálatok alatt az autóutat kétszer kétsávosra korlátozzák – mondta.

Forrás: MTI

Kiemelt kép: Munkások az M0-s autóút déli szakaszán, az M6-os kihajtójánál 2019. március 5-én. Április elején megkezdődik az autóút déli szektorának felújítása, az 1-es főút és az M5-ös sztráda közötti szakaszon új forgalmi rend lép életbe. MTI/Koszticsák Szilárd

 

(Ezt a cikket 231 alkalommal tekintették meg.)

Hozzászólások

Ezeket olvastad már?