A Scania felvállalja a nagy kihívást jelentő EU-s károsanyag-kibocsátási előírásokat

Egy olyan eszköznek tartja a Scania a február 19-én az Európai Parlament és az Európai Tanács között a nehézkategóriás járművek szén-dioxid-kibocsátási előírásairól létrejött megállapodást, amellyel teljesíthetők a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény célkitűzései. „Ezek az előírások arra összpontosítanak, hogy a kipufogógáz-kibocsátás szabályozását átfogó szemlélettel kéne társítani. A megújuló bioüzemanyagokra és más alternatív üzemanyagokra, a járművezető-képzésre, a hatékonyabb logisztikára, az új hajtáslánc-technológiákra és további intézkedésekre is szükség lesz” – tette hozzá a vállalat elnök-vezérigazgatója, Henrik Henriksson.

Illusztráció – Forrás: Scania

A Scania célja, hogy élen járjon a fenntartható közlekedési rendszerekre való átállásban, és a vállalat meggyőződése szerint megvalósítható az átváltás egy szén-dioxid-semleges, fosszilis energiahordozóktól mentes közlekedési rendszerre. A Scania mindig arra törekszik, hogy javítsa járművei üzemanyag-takarékosságát és ezáltal csökkentse a szén-dioxid-kibocsátásukat. Nem utolsósorban azért, mert ez versenyelőnyhöz juttatja ügyfeleit, végeredményben pedig javítja a Scania versenyhelyzetét.
Habár a Scania erősen hisz az elektromos közlekedésben a kisebb szén-dioxid-kibocsátás elérése érdekében, ez még nem egy érett technológia, az ügyfelek részéről még bizonytalan a kereslet és jelenleg Európában még nem áll rendelkezésre nyilvános töltőinfrastruktúra ezekhez a járművekhez.

A nagyszabású célok elérése és az átállás az új hajtáslánc-technológiákra jelentős beruházásokat igényel majd a tehergépkocsik számára megfelelő elektromos töltőpontok, illetve alternatív üzemanyagok tankolásához szükséges töltőpontok infrastruktúrájának kiépítéséhez, amely nagy méretekben egyelőre még nem áll rendelkezésre” – mondta Henrik Henriksson.

A szén-dioxid-kibocsátás 15 százalékos csökkentése 2025-re

Az EU-s egyezmény a szén-dioxid-kibocsátás 15 százalékos csökkentését írja elő 2025-re és 30 százalékkal való visszaszorítását 2030-ra. A viszonyítási alapszintet a 2019 júliusa és 2020 júniusa közötti időszak jelenti majd. A törvényhozási folyamat következő lépése a Tanács és a Parlament hivatalos jóváhagyása lesz, amely a 2019. májusi európai parlamenti választások előtt várható. A jogszabály később, 2019 során lép életbe.

null
„A nagyszabású célok elérése és az átállás az új hajtáslánc-technológiákra jelentős beruházásokat igényel majd a tehergépkocsik számára megfelelő elektromos töltőpontok, illetve alternatív üzemanyagok tankolásához szükséges töltőpontok infrastruktúrájának kiépítéséhez, amely nagy méretekben egyelőre még nem áll rendelkezésre” Henrik Henriksson

A Scania üdvözli a károsanyag-kibocsátási előírások felülvizsgálatát, amelyet 2022-ben kezdenek meg.

A felülvizsgálatnak figyelembe kellene vennie a töltő- és üzemanyagtöltő-infrastruktúra hozzáférhetőségét az alternatív hajtású járművek számára, akárcsak az ilyen járművek piaci felfutását. A felülvizsgálatnak egy olyan módszert is tartalmaznia kéne, amely jobban tükrözi a forrástól a kerékig szemléletet annak érdekében, hogy a bioüzemanyagok is előtérbe kerülhessenek. Továbbá a hosszabb és nagyobb össztömegű szerelvényeket is figyelembe kell venni. Svédországban, Finnországban és Dániában gyakran használnak ilyen szerelvényeket, mivel többek között ezekkel a járművekkel is növelhető a közlekedési rendszer hatékonysága” – foglalta össze Henrik Henriksson.

Forrás és kiemelt kép: Scania

 

(Ezt a cikket 23 alkalommal tekintették meg.)

Hozzászólások

Ezeket olvastad már?