Hétvégi közlekedési prognózis 2018 június 30 – július 1.

A 2018. június 30. és 2018. július 1. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Illusztráció – Fotó: Karsai Attila – hungarokamion.hu

A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk:

M0

  • 2018. június 9-től az 1+400-2+900 a jobb pályatesten burkolat hiba miatt a leálló+Gyes+H1 sáv együttes zárására kerül sor állandó fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett.
  • 2018. június 8-tól a 90418 ág bal pályatesten dilatáció hiba miatt csomóponti ág H1 sávjának zárására kerül sor állandó fix tereléssel (éjszaka is), 40 km/h sebességkorlátozás mellett.

M1

  • 2018. június 25-től 2018. július 1-ig a 16+200-18+605 a jobb pályatesten burkolatfelújítás miatt a külső sávok zárására kerül sor az M0 felhajtó ágán és az M1-en állandó fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett.
  • 2018. június 29-től 2018. július 1-ig a 28+350-33+700 a jobb pályatesten burkolatfelújítás miatt a haladó és leállósáv zárása, előzősáv átterelése a bal pályára, mobil tereléssel, 60 km/h sebességkorlátozás mellett;

M15

  • 2018. március 23-tól 2018. július 31-ig a 3+500-4+300 a bal és jobb pályatesten töltés és hídépítés miatt sávelhúzásos állandó fix terelés (éjszaka is, sávszélességek 3,25 m) 60 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2018. május 2-tól 2018. július 31-ig a 10534 0+000-0+200, 10536 0+200-0+300, 10535 0+000-0+150 a jobb pályatesten ideiglenes le- és felhajtó töltés építéshez csomóponti ágakon sávszűkítés állandó fix (éjszaka is, sávszélességek 3,75 m) tereléssel, 40 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2018. június 6-tól 2018. augusztus 31-ig a 0+000-1+350 a bal és jobb pályatesten töltés és hídépítés miatt sávelhúzás bal oldalra állandó fix terelés (éjszaka is, sávszélességek 3,25 m) 60 km/h sebességkorlátozás mellett.

M2

  • 2018. december 31-ig a 27+600-29+300 mindkét pályatestet érintő korlátozás van érvényben útépítés miatt kiépített fix tereléssel, 60 km/h sebességkorlátozással. A forgalom a jobb pályán 2 irányú szűkített sávokon halad. A bal felhajtóban rövid a gyorsítósáv, elsőbbségadás kötelező tábla került kihelyezésre;
  • 2018. április 25-től augusztus 25-ig a 17+300-21+800 a bal pályatestet érintő korlátozás van érvényben útépítés miatt kiépített fix tereléssel, 60 km/h sebességkorlátozással. A bal pálya forgalma az M2 Dunakeszi csomópontnál átterelve a jobb pálya haladó 2 sávjába. A forgalom a jobb pályán 2 irányú szűkített sávokon halad. A bal Dunakeszi csomópont felhajtóban rövid a gyorsítósáv, STOP tábla került kihelyezésre;
  • 2018. szeptember 10-ig a 29+600-33+600 mindkét pályatestet érintő korlátozás van érvényben útépítés miatt kiépített fix tereléssel, 60 km/h sebességkorlátozással.
    A megadott szakaszon előzni tilos tábla került kihelyezésre. A forgalmi sávok szűkítésre kerültek, Budapest irányába /bal/ 3m, Vác irányába /jobb/ 3-3,4m;
  • 2018. december 31-ig a 33+600-37+400 mindkét pályatestet érintő korlátozás van érvényben útépítés miatt kiépített fix tereléssel, 60 km/h sebességkorlátozással.
    Útszűkület van mindkét oldalon és előzni tilos tábla van kihelyezve a megadott szakasz között. A forgalmi sávok szűkítésre kerültek, mindkét irányban 3m szélességűek;
  • 2018. április 25-től augusztus 25-ig a 17+600-21+800 a jobb pályatestet érintő korlátozás van érvényben útépítés miatt kiépített fix tereléssel, 60 km/h sebességkorlátozással. Bal pálya forgalma a jobb pálya haladó 2 sávban halad;
  • 2018. december 31-ig a 21+900-27+700 mindkét pályatesten útépítés miatt útszűkület (forgalmi sávok szűkítése Budapest irányába /bal/ 3m, Vác irányába /jobb/3-3,4m szélességűek) állandó fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett.

M3

  • 2018. április 3-tól 2018. június 30-ig a 18+350-19+380 mindkét pályatesten csomóponti felüljáró építése miatt sávelhúzásos terelés van érvényben 60 km/h sebességkorlátozás mellett. A haladó 2 sáv lezárva, a forgalom a haladó 1 sávon és a leállósávon halad;
  • 2018. április 3-tól 2018. június 30-ig a 18+950-19+900 a bal pályatesten csomóponti felüljáró építése miatt sávelhúzásos terelés van érvényben 60 km/h sebességkorlátozás mellett. A haladó 2 sáv lezárva, a forgalom a haladó 1 sávon és a leállósávon halad;
  • 2018. április 11-től 2018. július 15-ig a 25+900-32+100 mindkét pályatestet érintő forgalomkorlátozás van érvényben zajvédőfal építés miatt. Sávelhúzásos terelés, 80 km/h sebességkorlátozás mellett. A forgalom a leállósávon és haladó 1 sávon halad, a haladó 2 sávon a bal haladó 2 forgalma átterelve;
  • 2018. június 25-től 2018. július 1-ig a 70-130 mindkét pályatesten sövényvágás miatt H2 sáv zárása mobil tereléssel 80 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2018. június 25-től 2018. július 1-ig a 78-130 mindkét pályatesten kátyúzás miatt H1/H2 sáv zárása mobil tereléssel 80 km/h sebességkorlátozás mellett.

M31

  • 2018. április 5-től 2018. június 30-ig az 5+900-6+250 a jobb pályatesten híd és áteresz javítás, dilatáció javítás miatt a haladó 1 sávon 80 km/h-s sebességkorlátozás van érvényben, kiépített fix terelés mellett.  

M7

  • 2018. április 13-tól 2018. november 10-ig a 88+600-89+700 a bal pályatesten M7/710 csomópont építés miatt leállósáv zárása állandó fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2018. április 13-tól 2018. november 10-ig a 88+600-89+200 a jobb pályatesten M7/710 csomópont építés miatt leállósáv zárása állandó fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

A rendelkezésre álló információink szerint a többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket! Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is számítani kell.

További részletes információk a Magyar Közút www.kozut.hu oldalán találhatók.

Tájékoztatás

A „Kamionstop” 2018. június 30. (szombat) 22 órától június 30. (vasárnap) 24 óráig, valamint 2018. július 1. (vasárnap) 0 órától július 1. (vasárnap) 22 óráig tart. A külföldről hazatérő nehéz tehergépjárművek az államhatártól a magyarországi telephelyig vagy az első lerakóhelyig „elgurulhatnak” júliusban és augusztusban a kamionstop ideje alatt is.

Figyelmeztetés a közlekedőknek

Kérjük, hogy minden esetben az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekedjenek, a haladási sebesség megválasztásánál a forgalom jellegét, sűrűségét is vegyék figyelembe.

A gyalogosok, kerékpárosok külön figyelmet érdemelnek, hiszen ők a közlekedés legvédtelenebb résztvevői.

Biztonságos és balesetmentes közlekedést!

2018. június 29. és 2018. július 5. között a határforgalom várhatóan az alábbiak szerint alakul.

Magyarország schengeni külső határain, főként a szerb és a horvát, kisebb mértékben a román viszonylatban a kilépő irányban, a buszok és a személyautók forgalmában idézhet elő várakozást a közúti határátkelőhelyeken a horvát és a görög tengerpartra a hétvégén utazó nagyszámú turista. Az Európai Unió több tagországában befejeződött az iskola és megkezdődik a nyáriszünet, ami további forgalomnövekedést okozhat a hétvégén.

Az utazóknak javasoljuk, hogy – tekintettel a nyári időszakra és az esetleges várakozásokra – rendelkezzenek elegendő mennyiségű folyadékkal, élelemmel, továbbá az utazás megkezdése előtt ellenőrizzék okmányaik érvényességét.

A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a http.//www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak.

Az egyes országokra, így például a szomszédos Ukrajnára vonatkozó utazási információk, tanácsok a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak, a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon.

Ausztria a schengeni belső határokon átvezető utakon 2016. április 25-től folytat gyakoribb ellenőrzést. Ennek következtében több volt határátkelőhelyen, határon átvezető úton, elsősorban Hegyeshalom, Sopron, Kópháza, Fertőd térségében Ausztria felé eseti jelleggel torlódás alakulhat ki, ahol a várakozás akár a 30-60 perc is lehet.

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma.

Zala megye

Az iskolai időszak vége, valamint a horvát tengerparti üdülési szezon miatt, a turnusváltásoknak megfelelően Zala megye határátkelőhelyei közül elsősorban Letenye autópálya határátkelőhelyen péntek déltől szombat késő délutánig kilépő irányba, valamint szombat délutáni óráktól vasárnap estig a belépő irányba a személyforgalomban 30-60 perces, az autóbusz forgalomban az EU sávon 30 percet meghaladó, a harmadik ország állampolgárait szállító autóbuszok esetén 60-120 perces várakozás is kialakulhat.

Somogy megye

Somogy megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

Baranya megye

Udvar közúti határátkelőhelyen a Magyarországon keresztül utazó – a nyugat-balkáni régióból származó – vendégmunkások miatt pénteken és szombaton kifelé, majd vasárnap befelé irányban forgalomnövekedéssel számolunk, amely miatt akár 30-60 perces várakozás alakulhat ki, főként a személyforgalomban. Udvar közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban pénteken, szombaton és jövőhéten hétfőn mindkét irányban akár 30-60 perces várakozással lehet számolni.

Bács-Kiskun megye

A megye közúti határátkelőhelyein a személyforgalomban – elsősorban Tompa közúti határátkelőhelyen, valamint esetenként Hercegszántó közúti határátkelőhelyen – péntek déltől szombat estig kilépő irányban 30-60 perces várakozással lehet számolni. Elsősorban Tompán szombaton 7 órától 10 óráig a személy- és buszforgalomban kilépő irányban 60 perces várakozás várható, kilépő teherforgalom vonatkozásában 30-120 perces várakozás is kialakulhat. Belépő irányban 13 órától 16 óráig 30-60 perces várakozás alakulhat ki. Vasárnap belépő irányban déltől a kora esti órákig 60-90 perces várakozás alakulhat ki a személyforgalomban, illetve a belépő tehergépjármű forgalomban a várakozás elérheti a 30-60 percet szombat estig.

Csongrád megye

Röszke autópálya határátkelőhelyen pénteken és szombaton kilépő irányban buszok és tehergépjárművek tekintetében akár 60-180, míg személyforgalomban maximum 60-120 perc várakozással számolunk. Vasárnap belépő irányban számolunk jelentős forgalomnövekedéssel az alábbiak szerint: buszok tekintetében maximum 60-120 perc, személyforgalom tekintetében maximum 60 perc.

Csanádpalota autópálya határátkelőhelyen pénteken és szombaton a tehergépjárművek tekintetében belépő irányban 60, kilépő irányban 60-120 perces várakozásra lehet számítani. A személyforgalom tekintetében maximum 30 perces várakozással számolunk hétvégén a bevásárló turizmus miatt. Buszforgalom esetében a hétvégén esetenként 30-60 perc várakozás is kialakulhat.

Nagylak közúti határátkelőhelyen ki- és belépő irányban péntek estétől szombat estig, majd keddtől csütörtökig 120 percet meghaladó várakozás kialakulásával számolunk a tehergépjárművek vonatkozásában. Személygépjárművek esetén 30 percet meghaladó várakozás alakulhat ki mindkét irányban.

Kiszombor közúti határátkelőhelyen szombat és vasárnap a reggeli időszakban a fürdőlátogatók megjelenése okozhat kisebb forgalomtorlódást. A tehergépjárművek esetében csütörtökön, pénteken és szombaton kell nagyobb forgalomra számítani. Buszok tekintetében a hétvégi időszakra tevődik a forgalom döntő többsége.

A Tiszasziget, valamint az Ásotthalom közúti határátkelőhelyen a hétvégén 30 perc várakozással lehet számolni a személyforgalomban a határátkelőhely nyitása után reggel a belépő és a zárást megelőzően este a kilépő irányban.

Békés megye

Békés megye Battonya közúti határátkelőhelyén a 2018. június 29. – július 5. közötti időszakban nem számolunk jelentősebb forgalomnövekedéssel, illetve várakozás kialakulásával. Gyula közúti határátkelőhelyen 2018. június 29-én, péntek déltől a kilépő teherforgalomban, 2018. július 2-án, hétfő reggeltől pedig a belépő teherforgalomban számolunk jelentősebb forgalomnövekedéssel és 30-60 perces várakozás kialakulásával.

Kötegyán Határrendészeti Kirendeltség Méhkerék közúti határátkelőhelyén 2018. június 30-án szombaton a reggeli óráktól számolunk a kilépő személyforgalomban, majd 2018. július 1-én vasárnap a belépő személyforgalomban minimális forgalomnövekedéssel, várakozás kialakulásával azonban nem számolunk.

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen 2018. június 28-án és június 29-én 9 óra 30 perc és 22 óra közötti időszakban ki- és belépő irányban 120 perc várakozással lehet számolni a tehergépjárművek tekintetében. Június 30-án 8 óra és 22 óra között a ki-és belépő irányban 60-120 perc várakozás alakulhat ki. A tehergépjárművek esetében ki- és belépő irányban július 1-én, 22 óra és július 2-án 16 óra között 120 perc várakozás alakulhat ki.

A személygépjárművek tekintetében Ártánd közúti határátkelőhelyen június 30-án és július 1-én 8 óra és 20 óra között a belépő irányban akár 30-60 perc várakozás is kialakulhat.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Záhony közúti határátkelőhelyen az elmúlt időszakra jellemző, dinamikusan megnövekedett személyforgalom miatt belépő irányban a hét minden napján, elsősorban a kora reggeli, délelőtti időszakban számolhatnak az utazók 45-60 perc várakozással.  A hétvégén péntek délutántól vasárnap estig, és a jövőhéten szerdán kilépő irányban is kialakulhat 30-120 perc várakozás. A teherforgalom tekintetében a várakozás kilépő irányban elérheti, illetve meghaladhatja a 60 percet.

Beregsurány közúti határátkelőhelyen a személyforgalom tekintetében belépő irányban a hét minden napján már a hajnali óráktól számolhatnak az utasok 30-60 perc várakozással, ezért javasoljuk a folyamatos nyitvatartással működő Tiszabecs-, illetve a korlátozott nyitvatartással (7-19) üzemelő Barabás közúti határátkelőhely igénybevételét. Kilépő irányban az időszakosan megnövekvő forgalom miatt elsősorban a délutáni időszakban 15-30 perc várakozás kialakulhat.

Barabás (zárás 19 óra), Lónya (zárás 18 óra) közúti határátkelőhelyen a nap bármely időszakában kialakulhat 15 perces várakozás, amelynek mértéke elsősorban az átkelőhely zárását megelőző időszakban ki- és belépő irányban is elérheti vagy meghaladhatja a 30 percet.

Vállaj közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban a kilépő irányban pénteken déltől estig 15 perces várakozás kialakulhat. A hétvégén a reggeli-délelőtti időszakban belépő irányban 15 perc, a kora délutáni, kora esti órákban pedig kilépő irányban 15-30 perc várakozás kialakulásával számolunk a szakaszosan megnövekvő utasforgalom miatt.

Csengersima közúti határátkelőhelyen a kilépő irányban pénteken déltől estig alakulhat ki jelentősebb forgalom, amely során akár 30-60 perces várakozás is előfordulhat. A hétvégén a reggeli-délelőtti időszakban belépő irányban 30 perc, a kora délutáni, kora esti órákban pedig kilépő irányban szintén 30 perc várakozás kialakulásával számolunk a szakaszosan megnövekvő utasforgalom miatt.

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Forrás: Police.hu

Illusztrációs kiemelt kép: H. Szabó Sándor (1953-2017) felvétele

 

(Ezt a cikket 436 alkalommal tekintették meg.)

Hozzászólások

Ezeket olvastad már?