Idén közel ötmilliárdból újulnak meg fő- és mellékutak Fejér megyében

kozut-uj-2013

Illusztráció - Fotó: Karsai Attila - hungarokamion.hu

Hazai forrásból, 4,7 milliárd forint értékben újul meg 28,6 kilométernyi főúti és 24,5 kilométer hosszú mellékúti útszakasz az idei évben Fejér megyében.

Illusztráció - Fotó: Karsai Attila - hungarokamion.hu
Illusztráció – Fotó: Karsai Attila – hungarokamion.hu

A 63-as számú főút Sárbogárd és Sárkeresztúr közötti szakaszának nyitórendezvényén Varga Gábor a térség kormánypárti országgyűlési képviselője elmondta: az 58-as és a 73-as kilométerszelvények közötti felújítási munkálatok 1,37 milliárd forintba kerülnek. A kivitelezést az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft. és a Colas Út Építőipari Zrt. végzi és szeptember végéig várhatóan fejezik azt.

A képviselő hangsúlyozta, hogy fontos és forgalmas útszakaszról van szó, mert naponta több ezer ember ingázik a megye déli része és Székesfehérvár között. Megjegyezte, maga is több mint 30 éve közlekedik a 63-as úton, de ilyen jellegű beavatkozás nem történt ebben az időszakban.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. sajtóanyaga szerint a 14,1 kilométeres szakaszon a meglévő elhasználódott, elöregedett burkolatot cserélik, az útcsatlakozókat, kapubejárókat és tizennégy buszmegállót helyreállítanak. Kicserélik az aknafedlapokat és a víznyelőket, a vízelvezető árkokat pedig tisztítják.

Közölték, hogy Fejér megyében, első ütemben a 6207-es jelű Adony-Pusztaszabolcs-Velence összekötő út, a 6212-es jelű Szabadegyháza-Agárd összekötő út és a 8106-os jelű Biatorbágy-Etyek-Alcsútdoboz összekötő út egyes szakaszainak felújítása indult el 24,5 kilométer hosszan.

A mellékutak mellett május-júniusban elkezdődnek további felújítási munkálatok a 8-as főút Székesfehérvár átkelési szakaszán (Új-Csóri út), a 81-es főút Magyaralmás-Söréd, illetve Söréd-Csókakő közötti szakaszain és a 811-es főút Pátka-Lovasberény közötti szakaszán. A főutak 28,6 kilométer hosszan újulnak meg.

A kivitelezések minden esetben szeptember 30-ra befejeződnek.

Forrás: MTI

 

(Ezt a cikket 22 alkalommal tekintették meg.)