A Scania bemutatja, hogyan működik az elektromos áramra kapcsolt, felsővezetékkel ellátott kamionja

scania-electric-truck-3

Fotó: Scania

Az úttörő technológia azokon a szakaszokon a legindokoltabb, ahol a kamionok tartósabb ideig haladnak egyhuzamban, mint például az autópályák külső sávja. Ezért az európai E16-os autópályán a svéd Gävle város közelében már folyamatban vannak az elektromos autók tesztelésének előkészületei a két kilométeres szakaszon.

Fotó: Scania
Fotó: Scania

A kijelölt útvonalon valóságos forgalmi körülmények között tesztelik a szállítmányozást az elektromos meghajtású Scania teherautókkal. A tesztelésben részt vevő kamionok mindegyike áramszedővel van ellátva, mely a fülke mögött kapott helyet. Mivel a Scania által kifejlesztett elektromos hibrid hajtáslánccal ellátott járművekre szerelték fel a csápokat, így a rendszer azt is lehetővé teszi, hogy a kamionok akkor is képesek legyenek a közlekedésre, ha nem kapcsolódtak az áramhálózatra. Az előzés is könnyedén megoldható a járművel. A lekapcsolható áramszedővel a manőver után a teherautó visszatér a sávjába, és újra a hálózatra csatlakozik.

A technológián a Siemens 2013 óta kísérletezik, a Scaniával társulva. Az új eljárás segítségével jelentős üzemanyag-megtakarítás érhető el és megnyílik az út a fosszilis-üzemanyagok használata nélküli közúti közlekedés felé.

Fotó: Scania
Fotó: Scania

„Amennyiben minden a tervek szerint alakul, akkor hamarosan még több villamosított pályával lehet majd találkozni, legfőképp az autópályákon, ahol jelentős a forgalom” – mondta Christer Thorén, a Scania Hibrid Rendszer Fejlesztő csoport munkatársa. „Németországban kimondottan nagy az érdeklődés a technológia megvalósítása iránt, a végső cél pedig az, hogy a villamosított sávok használatával csökkentsék a károsanyag-kibocsátást.”

A Scaniáról

A Scania a világ vezető nehéztehergépkocsi-, autóbusz-, hajómotor- és iparimotor-gyártói közé tartozik. A vállalat tevékenységében a termékek mellett egyre nagyobb részarányt képviselnek a pénzügyi és egyéb szolgáltatások, amelyek költséghatékony szállítmányozási megoldásokat és maximális üzemidőt biztosítanak a Scania ügyfeleinek. A Scania több mint 44 ezer alkalmazottal mintegy száz országban van jelen. A kutatás és fejlesztés jellemzően Svédországban összpontosul, míg a termelés Európában és Dél-Amerikában folyik, az alkatrészek és komplett járművek gyártásának világméretű megosztásának lehetősége mellett. A 2015-ös évben a vállalat értékesítési árbevétele meghaladta a 94,8 milliárd svéd koronát, míg üzemi eredménye 9,6 milliárd svéd koronát tett ki.

Forrás: Scania

(Ezt a cikket 391 alkalommal tekintették meg.)