Az önvezető kamionok között a Scania a legnagyobb táv megtételével elérte Rotterdamot

Forrás: Scania
Az április elején megvalósult kezdeményezést Hollandia – mint az Európai Unió elnökségi tisztségét betöltő országa – hívta életre, hogy a kísérlet során bebizonyítsa, intelligens kamionokból álló konvojok forradalmasíthatják az európai szárazföldi szállítmányozást.

A konvojok két-három, vezeték nélküli kapcsolattal összekötött, önvezető kamionból álltak, melyek közül a legelső határozta meg a kötelék sebességét és útvonalát.
A kísérletben a Scanián kívül a DAF, a Daimler, az Iveco, a MAN és a Volvo nyerges vontatói vettek részt, és hajtották végre sikeresen az előttük álló célt, ami nem kisebb volt, mint különböző kiindulási pontokról elérkezni Rotterdam kikötőjébe. A Scania három teherautójának a többiekhez képest nagyobb utat, kétezernél is több kilométert kellett megtennie, négy országhatárt érintve.

Az önvezető kamionkötelékek előnye, hogy állandó sebességgel képesek haladni, mellyel elősegítik a forgalom zavartalanságát, hozzájárulnak a közutak biztonságához és a rövidebb követési távolságot tartva akár tíz százalékkal csökkentetik a fogyasztást. A kísérlethez még csak félig automatizált járműveket használtak, így a számítógéppel vezérlet kamionokban szükség volt sofőri felügyeletre is. Ugyan még sok akadály áll a forradalmasított közlekedés előtt, de ezek az akadályok nem technikai jellegűk, leginkább az EU-tagállamok engedélyei közötti különbségekből fakadnak. További egyeztetések folynak arról, hogy milyen szabályozás szükséges ahhoz, hogy az önvezető szállítmányozás valósággá váljon a kontinensen.
A Scaniáról
A Scania a világ vezető nehéztehergépkocsi-, autóbusz-, hajómotor- és iparimotor-gyártói közé tartozik. A vállalat tevékenységében a termékek mellett egyre nagyobb részarányt képviselnek a pénzügyi és egyéb szolgáltatások, amelyek költséghatékony szállítmányozási megoldásokat és maximális üzemidőt biztosítanak a Scania ügyfeleinek. A Scania több mint 44 ezer alkalmazottal mintegy száz országban van jelen. A kutatás és fejlesztés jellemzően Svédországban összpontosul, míg a termelés Európában és Dél-Amerikában folyik, az alkatrészek és komplett járművek gyártásának világméretű megosztásának lehetősége mellett. A 2015-ös évben a vállalat értékesítési árbevétele meghaladta a 94,8 milliárd svéd koronát, míg üzemi eredménye 9,6 milliárd svéd koronát tett ki.
Forrás: Scania
(Ezt a cikket 1330 alkalommal tekintették meg.)