Heti üzemanyagárak: a dízel ára emelkedhet

Illusztráció - Fotó: Karsai Attila - hungarokamion.hu
A Reuters adatközlése alapján az április 11 – április 15-i héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 1,9%-kal lett drágább, a gázolajé 12,5%-kal ugrott meg. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 0,2 százalékkal gyengült a dollárhoz viszonyítva. Az üzemanyagpiacokon a benzin ára a hét első négy napján stagnált, majd pénteken 4% felett csökkent. A gázolaj ára hétfőn és kedden folytatta az emelkedést, majd a hét többi napján alig változott. A heti átlagos piaci ár- és árfolyam-változások alapján – az április 15-i, pénteki 3 forintos benzin és a 4 forintos dízel áremelést is figyelembe véve – a benzin ára várhatóan nem változik, míg a dízel ára 5-6 forinttal is nőhet. Az olajtermelő országok hétvégi, dohai konferenciájának kimenetele erősen módosíthatja az áralakulást.
A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. Az árdöntések azonban számos más, az olajvállalatok tényleges beszerzéseinek és működési költségeinek alakulásától függnek, A piaci változások regisztrálását több cég (pl. Bloomberg, Platts, Reuters) végzi, az árjegyzések között esetenként nagyobb eltérés is lehet. A GKI Energiakutató Kft. a Reuters árjegyzései alapján végzi el az árváltozás előrejelzéséhez tartozó számításokat.
A Brent spot kőolaj ára a héten 40-43 dollár között ingadozott, heti átlagban 4,5 dollárral, 12%-kal nőtt az ár. A múlt héten megindult erősebb áremelkedés hétfő-kedden folytatódott, szerda-csütörtökön ingadozott, péntekre pedig 4%-kal csökkent az ár a megelőző naphoz viszonyítva. Az olajpiaci ingadozást és az áremelkedést elsősorban az áprilid 17-i dohai konferenciával kapcsolatos várakozások okozták. Az elmúlt közel két hónapban az olajár több mint 50%-kal emelkedett, ezt a legdrágábban termelők leállása és a kereslet növekedésének lassulása okozta, de a kitermelés januári szinten való befagyasztásáról tervezett megállapodás hírére is emelkedésbe fordult az olajár. Az április 17-i dohai olajkonferenciára 18 ország jelentkezett be, Iránt azonban nem az olajminiszter képviseli, s az OPEC országok közül Líbia be se jelentkezett, Norvégia pedig visszautasította a meghívást. Amennyiben nem lesz egyezmény, az az árak gyors és erős csökkenését okozhatják, minden ennél jobb megoldás stabilizálhatja az árszintet. Az amerikai kőolajfúrások száma ezen a héten hárommal csökkent, az amerikai piacra vonatkozó kőolaj készletadatok gyorsabban bővültek, mint a várakozások átlaga.
Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga 2% felett emelkedett az előző heti átlaghoz viszonyítva, a határidős ár hétfő-kedden még emelkedett, majd szerdától fokozatosan csökkent. A csökkenés feltételezhetően annak tudható be, hogy a kereskedők nem bíznak a dohai konferencia sikerében, s ezt kezdték beárazni. A spot ár a hét folyamán jóval a határidős ár alatt változott, pénteken a spot ár és a határidős ár különbsége 2 dollár feletti volt. Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti különbség ezen a héten nőtt, mivel a WTI határidős árának heti átlaga lassabban emelkedett, mint a határidős Brent ár emelkedése.
Az európai üzemanyagpiacokon a héten a benzin területén továbbra is élénk a forgalom, mivel az Egyesült Államok és Nigéria felé erős az export, Ázsia felé azonban leállt. Egyre több, jelentős finomítói kapacitással rendelkező ázsiai ország (Japán, Korea, Szingapur, Kína) felesleges kapacitásaival exportra termel. A gázolaj árának hét eleji növekedését az olajárak változásához lehet kapcsolni. A feldolgozott termékek európai készletei tovább emelkedtek.
A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban mérve) a mediterrán piacon a megelőző hét átlagához viszonyítva az április 11 – április 15-e közötti időszakban 1,9%-kal nőtt, az észak-nyugat-európai piacon 4,4%-kal drágult, míg az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon 6,3%-kal nőttek az árak. A motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára a mediterrán piacon 12,5%-kal nőtt a megelőző hét áraihoz viszonyítva, az észak-európai piacokon 11,4-12,5%-os volt az áremelkedés. Ezen a héten a gázolaj ára követte inkább az olajárak változását.
A forint árfolyama az április 11 – április 15-i héten 275 Ft/dollár körül ingadozott, fél forinttal kellett többet adni 1 dollárért, mint egy héttel korábban. A forintárfolyam az euróhoz viszonyítva, heti átlagban erősödött, de a dollár árfolyama erősödött az euróhoz, s így a forinthoz viszonyítva is. A forint-árfolyam kis gyengülésre alig változtatta a dollárban számított átlagos árak változását. Fontos azonban az, hogy a hét második felében az árfolyam gyengült, ez mérsékelte a hét második felében jelentkező árcsökkenés hatását.
A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében, heti átlagokkal számolva, a mediterrán piacon 2,1%-os növekedést, az NWE piacon 4,5%-os, az ARA piacon 6,5%-os áremelkedés volt. A gázolajnál a mediterrán piacon a forintban számított heti változások 12,7%-os, az észak-európai piacokon 11,6-12,7%-os növekedést mutatnak az árak forintban mérve.
A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27%-os áfával is növelten – a heti változások a benzin esetében a mediterrán piacon 2,5, az NWE piacon 5, az ARA piacon 7 forint körüli árnövekedést jelenthetnek. A gázolaj forintban mért ára esetében a piacok 11-12 forintos áremelkedést mutatnak. Mivel pénteken, április 15-én már egy 3 forintos benzinár és egy 4 forintos dízel áremelés megtörtént, ezért hétfőn, április 18-án várhatóan a benzin ára nem változik, esetleg 2 forinttal emelkedik, a dízel ára viszont 5-6 forint között emelkedhet. Az árváltozások azonban jelentősen függnek a dohai konferencia kimenetelétől.
A benzin ára 330 forint/liter körüli szinten, a gázolaj ára várhatóan 319 Ft/liter körüli szinten változhat. (A heti tény forint üzemanyag-árak adatait az Eurostat heti üzemanyagár statisztikájából vesszük, a magyar árakat a MEKH szolgáltatja az Eurostatnak.)
Az elmúlt egy év során a benzin ára 10, a gázolaj ára 15%-kal csökkent.
Az árváltozások és az időszaki (utolsó publikált) átlagos keresetek változása miatt 20%-kal több benzint és 26%-kal több gázolajat lehet egy havi átlagos, nettó keresetből tankolni, mint egy évvel ezelőtt.
MEGJEGYZÉS
A fenti számításaink a nemzetközi tőzsdei árváltozásokból és a forintárfolyam változásából adódó piaci hatásokat mutatják a Thomson-Reuters árjegyzései alapján. A változások figyelembe vételéhez a legtöbb nagy olajcég nem a Reuters, hanem más ügynökség jegyzési árait használja. A MOL az üzemanyagok nagykereskedelmi listaárát ennek alapján, illetve a mediterrán térségből vasúton történő fuvar, import és logisztikai költségek és egyéb költségek figyelembe vételével alakítja ki. (Ezt állapította meg egy korábbi versenyhivatali vizsgálat.) Erre rakódik még a kiskereskedelmi árrés, ami meglehetősen nagy szórást mutat (az egyes kutak árképzése egymástól jelentősen eltérő). Mindez együttesen az üzemanyagárak kb. 50-55%-át teszik ki. Az üzemanyagárak másik felét a jövedéki adó (benzin esetében 120 Ft/liter, dízel esetében 110,35 Ft/liter), illetve a készletezési díj (benzin esetében 3,3 Ft/liter, dízel esetében 3,205 Ft/liter) fix tételek, valamint ezek összességére (így a jövedéki adóra is) kivetett 27%-os ÁFA jelenti.
A MOL rendszeres árváltoztatásai eltérhetnek a piaci folyamatok által indokolt árváltozásoktól (pl. néhány forintos emelést átvíve a következő hétre), azonban hosszabb távon (1-2 hónap) a trendek azonosnak.
Forrás: GKI Energiakutató Kft.
(Ezt a cikket 45 alkalommal tekintették meg.)