Mi a teendő kátyú által okozott kár esetén?

Az elmúlt hónapok változékony, csapadékos időjárása kedvezett a kátyúk kialakulásának. Emiatt a járművezetők az elkövetkezendő hetekben számtalan helyen kénytelenek lesznek lassítani, akkor is, ha az adott útszakaszon egyébként semmi sem indokolná a kisebb sebességet. Bár a kátyúk miatt keletkező károk akár több százezer forintos kiadást is okozhatnak az autósoknak, az adott útszakasz fenntartója csak szigorú feltételek teljesítése esetén fizet kártérítést. A Continental Hungaria Kft. összegyűjtötte mi a teendő akkor, ha a felmerül a gyanú, hogy útburkolati hiba miatt keletkezett kár a gumiabroncsokban.

Kátyún hajt át egy autó Budapesten, a X. kerületben 2013. április 16-án. A Generali Providencia Biztosító Biztonságért Alapítványa által működtetett katyuvadasz.hu honlapra bárki feltöltheti az országban bárhol talált kátyú fotóját, a GPS koordinátákkal együtt. Az akció célja, hogy az adott közút kezelője a legrosszabb szakaszokon kezdje a javítást. MTI Fotó: Kovács Tamás
Illusztráció – MTI Fotó: Kovács Tamás

„Ha a sofőr későn észlelte a kátyút és már csak a jobb- vagy a bal oldali kerekek kellemetlen döccenését érzékelte a kátyún történő áthaladáskor, akkor a legközelebbi lehetőségnél célszerű megállni és ellenőrizni a gumiabroncsokat” – hívta fel a figyelmet Menkó Illés, a Continental Hungaria Kft. műszaki szakértője. Ilyenkor a járművezető első gondolata az, hogy kár keletkezhetett a gumiabroncsban, vagy a felniben. Mivel az autóban ülők biztonsága a sofőr felelőssége, minden esetben ajánlott szemrevételezni a jármű kerekeit.

Akár a csere is indokolt lehet
A sofőrnek ellenőriznie kell a gumiabroncsok oldalfalát és futófelületét. Abban az esetben, ha kidudorodást észlel a járművezető, sürgősen ajánlott a gumiabroncs cseréje. Ha viszont a gépjárművezető nem talál semmilyen sérülésre utaló jelet, célszerű az ellenőrzést egy héttel később megismételni. Egy esetleges károsodásra akár napokkal később is fény derülhet. „A kerekek kátyúval történő találkozása során legtöbbször a gumiabroncsok külső oldalfalán keletkezik sérülés, mindössze az esetek 1-2%-ában könyvelhető el a belső oldalfalak sérülése” – tette hozzá a Continental Hungaria Kft. műszaki szakértője. Ilyenkor valószínűsíthető, hogy a felniben és a gumiabroncsban is keletkezett kár, amivel mindenképpen érdemes felkeresni egy gumiabroncsszervizt, hiszen a futóművet is károsíthatta a frissen keletkezett sérülés!

Nem csak a mély gödör okozhat sérülést
Sokan abban a tévhitben élnek, hogy a gumiabroncsok csak a mélyebb kátyúkban sérülhetnek meg, holott az abroncsokban már 5-6 centiméter mély gödörbe hajtva is keletkezhet károsodás. Természetesen nehéz előre megjósolni a kátyúkár bekövetkezését, mivel a gumiabroncsok esetleges károsodása nagyban függ a jármű sebességétől, illetve a gödör szélességétől és annak mélységétől. „Nincs általános érvényű szabály, a gumiabroncsok nem csak kátyún történő áthaladáskor sérülhetnek meg. Rongálódásukra akkor is nagy esély van, ha a fekvő rendőrön a táblával jelzettnél nagyobb sebességgel hajt át a jármű” – hívta fel a figyelmet Menkó Illés.

Illusztráció - Kátyús út - Fotó: Karsai Attila - hungarokamion.hu
Illusztráció – Kátyús út – Fotó: Karsai Attila – hungarokamion.hu

Fotózni és dokumentálni
A Continental Hungaria Kft. azt tanácsolja az autósoknak, hogy a gumiabroncsok, vagy a felni sérülése esetén dokumentálják a kátyúkárt. Ezt megelőzően ajánlott ellenőrizni az adott útszakaszt, hiszen előfordulhat, hogy előzőleg tábla hívta fel a figyelmet az útburkolati hibára. Amennyiben a sofőr nem hagyott figyelmen kívül erre vonatkozó figyelmeztetést, célszerű fotókat készíteni a sérülésről, valamint az úthibáról is. „Fontos figyelni a képek elkészítésénél arra, hogy a helyszín jól beazonosítható legyen. Jelentős több tízezer forintos kár esetén pedig indokolt lehet rendőri intézkedést kérni és jegyzőkönyvben rögzíteni a keletkezett kárt”- jegyezte meg a Continental Hungaria Kft. műszaki szakértője.

A rendőrség által kiállított hivatalos jegyzőkönyv segítséget jelenthet az útszakasz fenntartójával szemben támasztott követelések során, ugyanakkor kárigényünket enélkül is benyújthatjuk. Fontos tudni, hogy az esetleg javítási számlát is csatolni kell a kárbejelentő laphoz. A járműtulajdonos kárigényét csak és kizárólag az adott útszakasz kezelője térítheti meg.

Forrás: Continental Hungaria Kft. – One On One Kommunikáció

(Ezt a cikket 42 alkalommal tekintették meg.)

Hozzászólások

Ezeket olvastad már?