Heti üzemanyagárak: kis csökkenés várható
A Reuters adatközlése alapján a február 8 – február 12-i héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 7,4%-kal lett olcsóbb, a gázolajé 2,3%-kal került kevesebbe. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 1,8 százalékkal erősödött a dollárhoz viszonyítva. Az üzemanyagpiacokon a benzin és a gázolaj ára a hét első három napján csökkent, csütörtökön és pénteken emelkedett. A heti átlagos piaci változások alapján, a február 12-i 6 forintos benzin árcsökkentést is beszámítva, a benzinnél 2-3 forint körüli csökkentés várható, a gázolajnál szintén 2-3 forint körüli csökkentési lehetőséget mutatnak a számok. Mivel a hét utolsó két napján áremelkedés volt, ezért elképzelhető, hogy ezek a kisebb változtatások elmaradnak.
A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. Az árdöntések azonban számos más, az olajvállalatok tényleges beszerzéseinek és működési költségeinek alakulásától függnek, A piaci változások regisztrálását több cég (pl. Bloomberg, Platts, Reuters) végzi, az árjegyzések között esetenként nagyobb eltérés is lehet. A GKI Energiakutató Kft. a Reuters árjegyzései alapján végzi el az árváltozás előrejelzéséhez tartozó számításokat.
A Brent spot kőolaj ára a héten 29-32 dollár között változott, heti átlagban 1,8 dollárral, 6%-kal csökkent az ár. Az árak a hét első négy napján csökkentek, majd pénteken jelentősen emelkedtek. A heti olajpiaci fejleményeket az árcsökkenés irányába az tolta, hogy a túltermelés továbbra is jelentős, a tárolási lehetőségek közel állnak a telítettséghez. A pénteki áremelkedést elsősorban az okozta, hogy az Egyesült Arab Emirátusok energiaügyi minisztere bejelentette, hogy az OPEC országok készek a termelés visszafogásáról tárgyalni. Szintén erősítette az emelkedést, hogy a hosszabb távra vonatkozó pénzügyi, kockézati befektetések volumene az olajtőzsdén jelentősen megemelkedett. Érdekes módon a dollár gyengülése nem tükröződött az árváltozásokban, valamint az sem, hogy az amerikai kőolajfúrások száma ezen a héten 28-cal csökkent, ez a korábbi heteket tekintve igen jelentős mérséklődés.
Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga 2,6 dollárral csökkent az előző heti átlaghoz viszonyítva, a határidős ár a hét folyamán végig a spot ár fölött változott. Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti különbség ezen a héten tovább nőtt, mivel a WTI határidős ára gyorsabban süllyedt, mint a határidős Brent ára. A különbség a hét végére megközelítette a 4 dollárt. Az európai üzemanyagpiacokon a benzin iránti kereslet mérséklődött. Az amerikai kereslet megszűnt a magas készletszintek miatt, a nyugat-afrikai piacon azonban újra élénk az érdeklődés és a közel-keleti vásárlások is megmaradtak. A kínai piacon az érdeklődés fokozatosan újraindul, ahogy a holdújév-ünnepségek befejeződnek. Az ARA kikötőkben raktározott benzin-, de főképp a tüzelőolaj-készletek igen magas szinten vannak. Az európai piacokon a dízel kínálata továbbra is bőséges, de mérséklődő, mivel az Egyesült Államokban több finomító jelezte, hogy visszafogja a termelést és elindulnak a tavaszi karbantartási munkák. A hajózási adatok szerint azonban a következő hetekben ismét jelentős mennyiségű dízel érkezik meg Európába Ázsiából és a Közel-Keletről, valamint az orosz import mennyisége sem változott.
A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban mérve) a mediterrán piacon a február 8 – február 12-e közötti időszakban 7,4%-kal került lejjebb, az észak-nyugat-európai piacon és az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon 7,3-6,6%-kal csökkentek az árak. A benzin ára a hét első három napján csökkent, csütörtökön, de főképp pénteken emelkedett. A motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára a mediterrán piacon 2,3%-kal csökkent a megelőző hét áraihoz viszonyítva, az észak-európai piacokon 3,3-4,5%-os volt az árcsökkenés. A hét folyamán a dízel ára is mindhárom piacon az első három nap csökkent, majd csütörtökön és pénteken emelkedett. Ezen a héten az üzemanyagok árváltozása tendenciájában követte az olajár mozgását.
A forint árfolyama a február 8 – február 12-i héten 276 Ft/dollár körül ingadozott, öt forinttal kellett kevesebbet adni 1 dollárért, mint egy héttel korábban. A forintárfolyam az euróhoz viszonyítva, heti átlagban változatlan volt, a dollár árfolyama viszont jelentősebben gyengült az euróhoz, s így a forinthoz viszonyítva is. Az forintárfolyam erősödése felerősítette a benzin- és a gázolajár csökkenését forintban számolva, más oldalról az erősödés fékezte az áremelkedést forintban mérve.
A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében, heti átlagokkal számolva, a mediterrán piacon 9,1%-os, az ARA piacon 8,3%-os, az NWE piacon 9%-os árcsökkenés jeletkezett. A gázolajnál a mediterrán piacon a forintban számított heti változások 4%-os árcsökkenést jeleztek, az észak-európai piacokon 4,6-5,8%-os csökkenést mutatnak az árak forintban mérve.
A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27%-os áfával is növelten – a heti változások a benzin esetében a mediterrán piacon 7-9, a másik két piacon is 6-9 forint közötti árcsökkenést jelenthetnek. A gázolaj forintban mért ára esetében a mediterrán piacon 3-4 forintos a másik két piac árait alapul véve 4-5 forintos csökkentés lehetséges. Február 12-én a benzin ára 6 forinttal csökkent, ezért hétfőn, február 15-én, a benzinnél 2-3 forint közötti árcsökkentés bejelentése lehetséges, a dízelnél hasonló mértékű árcsökkentés elképzelhető. A döntést valószínűleg az is befolyásolja, hogy a hét utolsó két napján az üzemanyagárak (és az olajár) emelkedésbe forultak, így emiatt el is maradhat az árcsökkentés.
A benzin ára 301-303 forint/liter körüli szinten, a gázolaj ára várhatóan 298-300 Ft/liter körüli szinten változhat. (A heti tény forint üzemanyag-árak adatait az Eurostat heti üzemanyagár statisztikájából vesszük, a magyar árakat a MEKH szolgáltatja az Eurostatnak.)
Az elmúlt egy év során a benzin ára 11, a gázolaj ára 17%-kal csökkent.
Az árváltozások és az időszaki (utolsó publikált) átlagos keresetek változása miatt 16,5%-kal több benzint és 25%-kal több gázolajat lehet egy havi átlagos, nettó keresetből tankolni, mint egy évvel ezelőtt.
MEGJEGYZÉS
A fenti számításaink a nemzetközi tőzsdei árváltozásokból és a forintárfolyam változásából adódó piaci hatásokat mutatják a Thomson-Reuters árjegyzései alapján. A változások figyelembe vételéhez a legtöbb nagy olajcég nem a Reuters, hanem más ügynökség jegyzési árait használja. A MOL az üzemanyagok nagykereskedelmi listaárát ennek alapján, illetve a mediterrán térségből vasúton történő fuvar, import és logisztikai költségek és egyéb költségek figyelembe vételével alakítja ki. (Ezt állapította meg egy korábbi versenyhivatali vizsgálat.) Erre rakódik még a kiskereskedelmi árrés, ami meglehetősen nagy szórást mutat (az egyes kutak árképzése egymástól jelentősen eltérő). Mindez együttesen az üzemanyagárak kb. 50-55%-át teszik ki. Az üzemanyagárak másik felét a jövedéki adó (benzin esetében 120 Ft/liter, dízel esetében 110,35 Ft/liter), illetve a készletezési díj (benzin esetében 3,3 Ft/liter, dízel esetében 3,205 Ft/liter) fix tételek, valamint ezek összességére (így a jövedéki adóra is) kivetett 27%-os ÁFA jelenti.
A MOL rendszeres árváltoztatásai eltérhetnek a piaci folyamatok által indokolt árváltozásoktól (pl. néhány forintos emelést átvíve a következő hétre), azonban hosszabb távon (1-2 hónap) a trendek azonosnak.
Forrás: GKI Energiakutató Kft.
(Ezt a cikket 86 alkalommal tekintették meg.)