Heti üzemanyagárak: a benzinár jelentősen emelkedhet

A Reuters adatközlése alapján az október 26 – október 30-i héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 5,6%-kal, a gázolajé 0,6%-kal lett drágább. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 2,1%-kal gyengült a dollárhoz viszonyítva. Az üzemanyagpiaci árak drágulása és az árfolyam gyengülése miatt a benzin ára 6-9 forint között emelkedhet, a gázolajnál 2-4 forint közötti növekedés lehetséges.

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. Az árdöntések azonban számos más, az olajvállalatok tényleges beszerzéseinek és működési költségeinek alakulásától függnek, A piaci változások regisztrálását több cég (pl. Bloomberg, Platts, Reuters) végzi, az árjegyzések között esetenként nagyobb eltérés is lehet. A GKI Energiakutató Kft. a Reuters árjegyzései alapján végzi el az árváltozás előrejelzéséhez tartozó számításokat.

A Brent spot kőolaj ára a héten 45-49 dollár között változott, a heti átlagban közel fél dollárral, közel másfél százalékkal emelkedett az ár. Az árak csak kedden mérséklődtek, a többi napon emelkedtek. A heti átlagos ár emelkedését először az a hír indította el, hogy az Egyesült Államok köolajtermelése mérséklődik, az augusztusi adat az idei harmadik leggyengébb. A másik lökést a kőolajfúrások számának újabb csökkenése okozta, ezen a héten 16-tal csökkent a kőolajfúrások száma, a csökkenés már 9 héten át tart.

Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga csak 10 centtel csökkent az előző heti átlaghoz viszonyítva, a spot ár közeledett a határidős árhoz. Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti különbség ezen a héten alig változott, a Brent átlagosan 3,2 dollárral volt drágább, mint a határidős WTI átlaga. Az űzemanyagpiacokon az európai benzinexport lehetőségei ezen a héten javultak, erősödött az Egyesült Államokba irányuló export, emellett Nigéria további benzinvásárlásokat jelentet be. Az ázsiai piacon a magas oktánszámú termékek és a vegyipari alapanyagok iránti kereslet továbbra is erős. Az európai piacokon a dízel kínálata továbbra is bőséges, az ARA kikötőkben raktározott dízel igen magas készletszinten van, egyes kereskedők a szállítóhajókon való raktározást fontolgatják. Az európai belső árakat viszonylag magasan tartja az, hogy a Rajna vízszintje továbbra is sekély, a francia, német és svájci belső piac dízel-készletei különösen alacsony szinten vannak, mert a szállítás igen költséges. Svájc egyetlen kőolajfinomítója leállásra kényszerült egy tűzeset miatt. A helyzet kritikus, s a svájci kormány a biztonsági készletekből szabadított fel 50 ezer tonna dízelt.

A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban mérve) a mediterrán piacon az október 26 – október 30-a közötti időszakban 5,6%-kal nőtt, az észak-nyugat-európai piacon 4,6% volt az emelkedés, míg az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon 3,3%-os volt az árak növekedése. A benzin ára mindhárom piacon, a hét folyamán minden nap emelkedett. A motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára a mediterrán piacon 0,6%-kal nőtt, az észak-európai piacokon 0,6-0,8%-os volt az áremelkedés. Ezen a héten az üzemanyagárak tendenciája lényegében véve megegyezett a Brent ár változási tendenciáival.

A forint árfolyama az október 26 – október 30-i héten 283 Ft/dollár körül ingadozott, 5,8 forinttal kellett többet adni 1 dollárért, mint egy héttel korábban. Az árfolyam dollárhoz viszonyított gyengülését a dollár erősödése okozta, a forint-euró árfolyam heti átlaga lényegében véve változatlan volt. A forint gyengülése felerősítette a forintban számított üzemanyagárak emelkedését.A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében, heti átlagokkal számolva, a mediterrán piacon 7,8%-os, az északnyugat-európai piacon 6,9%-os, míg az ARA piacon 5,5%-os árnövekedés jelentkezett. A gázolajnál a mediterrán piacon a forintban számított heti változások 2,7%-os áremelkedést jeleztek, az észak-európai piacokon 2,7-2,9%-os növekedést mutatnak az árak forintban mérve.

A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27%-os áfával is növelten – a heti változások a benzin esetében a mediterrán piacon 6-9 forint körüli emelkedést jeleznek, a másik két piacon valamivel kisebb a drágulás mértéke. A gázolaj forintban mért ára esetében valamennyi piacon 2-4 forint közötti emelkedést mutatható ki.

A benzin ára 334-338 forint/liter körüli szintre kerülhet, a gázolaj ára várhatóan 338-341 Ft/liter között változhat. (A heti tény forint üzemanyag-árak adatait az Eurostat heti üzemanyagár statisztikájából vesszük, a magyar árakat a MEKH szolgáltatja az Eurostatnak.)

Az elmúlt egy év során a benzin ára 14,5 a gázolaj ára 15,5%-kal csökkent.

Az árváltozások és az időszaki (utolsó publikált) átlagos keresetek változása miatt 22%-kal több benzint és 25%-kal több gázolajat lehet egy havi átlagos nettó keresetből tankolni, mint egy évvel ezelőtt.

MEGJEGYZÉS

A fenti számításaink a nemzetközi tőzsdei árváltozásokból és a forintárfolyam változásából adódó piaci  hatásokat mutatják a Thomson-Reuters árjegyzései alapján. A változások figyelembe vételéhez a legtöbb nagy olajcég nem a Reuters, hanem más ügynökség jegyzési árait használja. A MOL az üzemanyagok nagykereskedelmi listaárát ennek alapján, illetve a mediterrán térségből vasúton történő fuvar, import és logisztikai költségek és egyéb költségek figyelembe vételével alakítja ki. (Ezt állapította meg egy korábbi versenyhivatali vizsgálat.) Erre rakódik még a kiskereskedelmi árrés, ami meglehetősen nagy szórást mutat (az egyes kutak árképzése egymástól jelentősen eltérő). Mindez együttesen az üzemanyagárak kb. 50-55%-át teszik ki. Az üzemanyagárak másik felét a jövedéki adó (benzin esetében 120 Ft/liter, dízel esetében 110,35 Ft/liter), illetve a készletezési díj (benzin esetében 3,3 Ft/liter, dízel esetében 3,205 Ft/liter) fix tételek, valamint ezek összességére (így a jövedéki adóra is) kivetett 27%-os ÁFA jelenti.

A MOL rendszeres árváltoztatásai eltérhetnek a piaci folyamatok által indokolt árváltozásoktól (pl. néhány forintos emelést átvíve a következő hétre), azonban hosszabb távon (1-2 hónap) a trendek azonosnak.

Forrás: GKI Energiakutató Kft.
.

(Ezt a cikket 55 alkalommal tekintették meg.)