Migránsok halála – Nincs magyar állampolgár a gyanúsítottak között

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai három bolgár és egy afgán állampolgárt fogtak el és vettek bűnügyi őrizetbe csütörtökön az ausztriai A4-es autópályán hagyott, 71 menekült holttestét rajtő teherautó ügyében. A gyanúsítottak között nincs magyar állampolgár – közölte az MTI érdeklődésére az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken. A Legfőbb Ügyészség közölte: kiemelt ügyként kezelik az eljárást.

Fügedi-Bognár Kinga rendőr őrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának ügyeletvezetője tájékoztatót tart az ORFK Teve utcai székházában 2015. augusztus 27-én. A tájékoztatón elhangzott, hogy a magyar rendőrség segíti az osztrák hatóságok nyomozását az A4-es autópályán, Ausztriában megtalált teherautó ügyében, amelyben holttesteket találtak. MTI Fotó: Kovács Tamás
Illusztráció – Rendőrségi sajtótájékoztató – MTI Fotó: Kovács Tamás

Csiszér-Kovács Viktória elmondta: a rendőrség javaslatot tett a gyanúsítottak előzetes letartóztatására. Hozzátette, hogy az ügyben mintegy 20 további embert hallgattak ki tanúként.

A szóvivő arról nem beszélt, hogy pontosan hol fogták el a gyanúsítottakat. Beszámolt arról is, hogy házkutatásokat és lefoglalásokat is végeztek, de ezek helyszínét sem közölte.

A magyar rendőrség folyamatosan együttműködik az osztrák rendőrséggel a bűncselekmény teljes körű felderítése érdekében – tette hozzá Csiszér-Kovács Viktória.

A szóvivő péntek este az MTI megkeresésére azt is elmondta, hogy a négy gyanúsított egyikénél – az afgán állampolgárnál – találtak magyar személyazonosító okmányt, de az illető nem magyar állampolgár.

Arról is tájékoztatott, hogy a rendőrség a négy gyanúsított közül hármat európai elfogatóparancs alapján, a negyediket saját felderítés alapján fogta el.

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: az ügyészség kiemelt ügyként kezeli az eljárást, a nyomozás felett a Kecskeméti Járási Ügyészség fokozott felügyeletet gyakorol.

Forrás: MTI  (bne \ btiv \ hgp)
.

(Ezt a cikket 103 alkalommal tekintették meg.)