Épül a Zalalövőt elkerülő út új hídja
A napokban tolják helyére a Zalalövőt elkerülő út új hídjának acélszerkezetét. A nyolclyukú, hatszáz méter hosszú híd a Zalalövő-Zalaegerszeg közötti vasútvonalon és közúton, valamint a Zala-folyón is átível majd.

Ütemterv szerint halad az összesen több mint 13 kilométeres elkerülő út építése, amelynek legnagyobb eleme a 600 méteres acélszerkezetű híd építése –közölte Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója.
A 2014 elején indított beruházás két részből áll, a 86-os főút már meglévő, 2,6 kilométeres szakaszának 11,5 tonnás tengelyterhelésre történő megerősítéséből, valamint a 10,7 kilométernyi új nyomvonal megépítéséből.
A jelenleg mintegy 40 százalékos készültségen álló munkálatok legnagyobb eleme a 600 méteres nyolclyukú híd, ami a Zalalövő-Zalaegerszeg közötti vasútvonalon és közúton, valamint a Zala-folyón is átível. Készül még egy 160 méteres híd is, ami a Zalaegerszeg-Körmend vasútvonal felett halad át.
A 2016 októberére befejezni tervezett építkezés az Új Széchenyi Terv támogatásával, 85 százalékban európai uniós, 15 százalékban pedig hazai forrásból valósul meg – tette még hozzá Loppert Dániel.

Vigh László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a beruházás jelenleg a legnagyobb Zala megyei építkezés. Jelentősége azért is nagy, hiszen ma még naponta 2400 kamion halad át a kisváros közepén, ahol a vasúti kereszteződés miatt sokszor hosszú sorokban torlódnak fel a nehézgépjárművek.
Pintér Antal (független) polgármester hozzátette: nemcsak a kamionforgalom terheli a belvárost, hanem nyaranként azok a többségében lengyel és szlovák turisták is, akik az Adriai-tenger irányába vagy onnan hazafelé tartanak.
Forrás: MTI
.
(Ezt a cikket 175 alkalommal tekintették meg.)