Érdekességek Hírek Rendezvények Találkozók

40 éve fejeződött be a gyártásuk: Dutra traktorosok nemzetközi találkozója Kiskőrösön….

A világszerte elismert magyar műszaki értelmiség remekei voltak a 70-es években a hazánkban gyártott Dutra traktorok különböző típusai. A neve: a Dutra márkanév első szótagja a “dumper” (dömper) szóból, a második tag pedig a “traktor” szó első három betűjéből jön.

H. Szabó Sándor felvétele
H. Szabó Sándor felvétele

A mezőgazdasági üzemek előszeretettel alkalmazták őket, megbízhatóságuk, sokrétű felhasználhatóságuk, kis költséggel járó üzemeltetésük miatt. A világ mintegy ötven országában exportálták a sikeres magyar traktorokat, melyekből ma is közel kétezer üzemképes.

H. Szabó Sándor felvétele
H. Szabó Sándor felvétele

Négy évtizede befejeződött a gyártásuk egy akkori döntés nyomán. Az egykori traktorosok elmondása szerint a „Dutrás életérzés” megmaradt bennük, amit a mai csodagépek sem pótolhatnak. Ennek is köszönhető sokan dolgoznak még az országba ezekkel az elnyűhetetlen gépekkel, melyeknek hagyományápolása ma is tart.

H. Szabó Sándor felvétele
H. Szabó Sándor felvétele

Ennek a jegyében rendezték meg a hétvégén a Bács-Kiskun megyei Kiskőrösön a III. Dutra Traktorok Nemzetközi Találkozóját, melyet a helyi baráti kör szervezett. A „seregszemlére” mintegy nyolcvan különböző típusú féltve őrzött Dutra és gazdája jött el népes kísérettel, a színes és látványos programokat kínáló rendezvényre. A település belvárosában megtartott felvonulásukra több ezer érdeklődő jött el.

H. Szabó Sándor felvétele
H. Szabó Sándor felvétele

Forrás: H. Szabó Sándor
.

(Ezt a cikket 333 alkalommal tekintették meg.)

5 tengelyen biztos kézzel

Jármű kártörténeti lekérdezés:

CarVertical

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ads Blocker Image Powered by Code Help Pro

Ads Blocker Detected!!!

We have detected that you are using extensions to block ads. Please support us by disabling these ads blocker.

Powered By
Best Wordpress Adblock Detecting Plugin | CHP Adblock