Waberer’s: 500 darab új Schmitz Cargobull pótkocsi beszerzéséről szóló megállapodás
Wáberer György, Európa harmadik legnagyobb fuvarozó társaságának, a Waberer’s International Zrt.-nek („Waberer’s”) elnök-vezérigazgatója és Andreas Schmitz, az Európai Unió vezető pótkocsi-gyártójának, a Schmitz Cargobull-nak elnöke 2015. május 6. napján a Transport Logistic 2015 Nemzetközi Kiállításon szerződést írtak alá, amelynek keretében a Waberer’s további 500 darab Schmitz Cargobull pótkocsit szerez be. A két társaság 15 évre visszatekintő együttműködése során a Waberer’s összesen csaknem 8000 darab Schmitz Cargobull pótkocsit vásárolt, amelyek jelenleg is a Waberer’s pótkocsi flottájának többségét alkotják.

„A Schmitz Cargobull pótkocsik standardizált, magas minőségű gyártása, a járművek üzemeltetési költségeit csökkentő újításai hozzájárulnak ahhoz, hogy a Waberer’s International Zrt. folyamatosan növelni tudja működésének hatékonyságát” – mondta Wáberer György a megállapodás aláírásakor, hozzátéve, hogy a hosszú távú üzleti kapcsolat lehetővé tette az együttműködést a technológiai fejlesztések területén is. Ennek egyik példájaként említette a pótkocsik kitolható sarokoszlop-technológiájának kifejlesztését, amely a raklapos áruknak a korábbinál hatékonyabb, teljes járműszélességben való rakodását teszi lehetővé. A Schmitz Cargobull az elsők között a Waberer’s-nek szállít új technológiával, hidegen hengerelt acélalvázzal gyártott pótkocsikat.
Az aláírt megrendelés összhangban áll a Waberer’s-nek a Németországból, illetve a Németországba irányuló, dinamikus forgalombővítési stratégiájával. A német piac a legfontosabb a Waberer’s International Zrt. számára; 2014-ben a társaság árbevételének körülbelül 28%-a innen származott. 2014 folyamán a német ügyfelekhez és úticélokhoz köthető árbevétel 10%-kal emelkedett az előző évhez képest. 2014 folyamán a Waberer’s fuvarozási és szállítmányozási tevékenységével összesen 2 millió tonna árut juttatott el Németországból az Unió más tagállamaiba, illetve az Unió más tagállamaiból Németországba. Hetente több mint 1200 szerelvény rakodott németországi telephelyeken 2014 folyamán. A Waberer’s járművei 2014-ben 107 millió kilométert tettek meg Németország útjain, amiért a társaság csaknem 20 millió euró összegű útdíjat fizetett Németországnak.
A Waberer’s Magyarországról Németországba tartó fuvarfeladatainak túlnyomó részét nemzetközi vállalatok magyarországi gyáraiban előállított termékek szállítása teszi ki. A Waberer’s Németországból más európai országokba irányuló export megbízásokat jellemzően az autóipar, a háztartáselektronika, az FMCG és a kozmetikai ipar globális vállalatai számára teljesít. Németországból elsősorban autóalkatrészeket, papírárut, háztartáselektronikai cikkeket, villamos szerelési anyagokat és ablakokat fuvaroz a Waberer’s Európa különböző országaiba.
A Waberer’s International-ről
A Waberer’s International Zrt. Európa harmadik legnagyobb nemzetközi közúti fuvarozó vállalata és komplett rakomány specialistája. Több mint 3300 kamionszerelvényből álló flottája évente mintegy 2 millió fuvarmegbízást teljesít Európában. A Waberer’s Csoport szolgáltatásai felölelik a logisztika valamennyi területét a közúti fuvarozástól a raktárlogisztikán keresztül a járműjavításig. A társaságnak Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Olaszországban, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában működnek leányvállalatai.
Forrás: Vision Communications Hungary Kft.
.
(Ezt a cikket 253 alkalommal tekintették meg.)