Az ötödik generációs Multivan már most a jövő klasszikusa
Egy biztos: az utódot éppen most mutatták be, elődje pedig már most a jövő klasszikusa. Ez csak kevés autónak sikerül.
A Motor Klassik magazin, illetve az ehhez tartozó motor-klassik.de weboldal 20 257 olvasója adta le szavazatát a Motor Klassik díj odaítéléséhez. A mikrobuszok kategóriájában a hannoveri ikon kapta a szavazatok 46,6 százalékát. Így a Multivan már harmadszorra végzett az első helyen, méghozzá ismét jelentős fölénnyel a második helyezett előtt.
A Volkswagen Haszonjárművek Multivan modellje mindeközben már 30 éves sikertörténetre tekinthet vissza, ami egyedülálló. A sokoldalúság nagymestere először az 1985-ös IAA-n mutatkozott be a nagyközönségnek. Egy új járműkategória megteremtőjeként, elsőként volt nagyterű buszlimuzin, utazóautó és szállítójármű egyben. A Multivan mind a mai napig a világ egyik legsokoldalúbb járműve.
A 2015-ös Motor Klassik díj átadása: a Multivan modellt harmadszorra választották meg „a jövő klasszikusának”. A képen balról: Dr. Franz-Peter Hudek (Motor Klassik), Simone Brüsewitz, a Volkswagen Haszonjárművek szponzorációs vezetője és Michael Schröder (Motor Klassik).
Forrás: Volkswagen Haszonjárművek
.
(Ezt a cikket 158 alkalommal tekintették meg.)