Gazdaság Hírek Közút

Lázár: döntött a kormány az M4-es autópálya építésének leállításáról

Leállította a kormány az M4-es autópálya építését – jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján. A tárcavezető arról is beszámolt, hogy mintegy 350 kilométer út építéséről döntöttek 600 milliárd forint értékben.

Részben elkészült műtárgyak a tervezett M4-es autópálya nyomvonalán, Törökszentmiklóstól keletre 2015. április 9-én. Március végén leállították az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építését az Európai Bizottság által felvetett kartellgyanú miatt. MTI Fotó: Mészáros János
Részben elkészült műtárgyak a tervezett M4-es autópálya nyomvonalán, Törökszentmiklóstól keletre 2015. április 9-én. Március végén leállították az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építését az Európai Bizottság által felvetett kartellgyanú miatt. MTI Fotó: Mészáros János

Lázár János kifejtette: az Európai Bizottság idén márciusban végérvényesen megvonta a támogatását az M4-es autópályától. Jelezte: a kormány mindent elkövetett a 110 milliárd forint összegű projekt megvalósulása érdekében, s korábban engedélyt adott a beruházás megkezdésére.

A kormány szerdai ülésén hozott határozata értelmében utasították Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztert, hogy vezényelje le a tételes elszámolást a kivitelezőkkel és szerezze vissza az előlegeket. Felkérték a minisztert arra is, hogy tegyen javaslatot arra, hogyan lehet Szolnokot bekötni a hazai autópálya-hálózatba.

Kérdésre kifejtette, hogy az állam már több mint 60 milliárd forintot kifizetett, az elvégzett munka pedig 40 milliárd forint értékű, s számításaik szerint 22 milliárd forintnyi előleg visszajár. Hozzátette: minden alvállalkozót, kisvállalkozót, aki elvégezte az eddigi munkát, kifizették. Úgy fogalmazott: a 40 milliárd forintnyi munka is áttekintésre érdemes, tételesen meg kell nézni, milyen teljesítés történt.

Az autópálya-építésről szólva arra is kitért: a beruházásnál vélelmezték az Európai Bizottság támogatását, mert a testület két és fél éven keresztül “hol lebegtetett, hol kizárt, hol reménnyel kecsegtetett”. A kormányfő és Simicska Lajos nagyvállalkozó közötti ellentétet firtató kérdésre elképzelhetetlennek nevezte, hogy az Európai Bizottság “Simicska urat akarná büntetni és Orbán Viktornak akarna segíteni és ezért most hirtelen döntést hozott és megvonta a pénzt az M4-es autópálya építésétől”. Úgy fogalmazott: furcsa lenne ezt az összefüggést látni, a helyzet pedig nem a kormány döntéséből következik.

A 4-es főút elkerülő szakasza és az autópálya elkészült útalapja a tervezett M4-es autópálya nyomvonalán, Törökszentmiklóstól északra 2015. április 9-én. Március végén leállították az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építését az Európai Bizottság által felvetett kartellgyanú miatt. MTI Fotó: Mészáros János
A 4-es főút elkerülő szakasza és az autópálya elkészült útalapja a tervezett M4-es autópálya nyomvonalán, Törökszentmiklóstól északra 2015. április 9-én. Március végén leállították az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építését az Európai Bizottság által felvetett kartellgyanú miatt. MTI Fotó: Mészáros János

Miután a hazai költségvetésben sincs a projektre előirányzat, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyetlen számlát sem fogadhat be – tette hozzá, megjegyezve, ez akkor is így van, “hogyha szeretjük Simicska urat éppen, és akkor is, hogyha nem szeretjük. A pénz hiánya az ő létezésétől egyelőre még független, objektív körülmény Magyarországon” – fogalmazott.

Lázár János elmondta azt is, hogy jogszabálycsomagot terjesztenek a parlament elé, amely a közlekedési beruházások felgyorsítását célozza. Ennek lényege, hogy az átlagosan 6,5 évig tartó projektek 2,5 év alatt megvalósuljanak – ismertette.

A kormány mintegy 350 kilométer út megépítéséről is döntött, ezek összértéke 580-600 milliárd forint. Ezeket hazai költségvetésből finanszírozzák, a Modern Városok program részeként – ismertette a miniszter, hozzátéve, hogy a Sopronnal való együttműködési megállapodást a kormány jóváhagyta. Ez az M85-ös autópálya megépítését is tartalmazza, ugyanakkor a kormánydöntés értelmében 243 milliárd forintért megépülhet a négysávos M44-es autóút Békéscsaba és Kecskemét között, ami 120 kilométeres lesz.

Az M1-es autópályát Esztergommal kötik össze, megteremtik a jó közlekedés feltételeit Debrecen és Mátészalka között, megépítik a győri elkerülőt és megvizsgálják a Bátonyterenye és Ózd közötti négysávos közúti összeköttetés lehetőségét – sorolta a tárcavezető.

Forrás: MTI  (bog \ bzsm \ bdó)
.

(Ezt a cikket 219 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .