Gazdaság Hírek Közút Útdíj

Útdíj – Tóbiás: igazságtalan és aránytalan az útdíjrendszer

Az MSZP igazságtalannak, aránytalannak tartja az útdíjrendszert – mondta Tóbiás József pártelnök-frakcióvezető pénteken. A párt által szervezett országos útdíjellenes demonstráció zárásaként a budapesti és a Pest megyei szocialisták petíciót adtak át a Miniszterelnökség közkapcsolati munkatársainak Budapesten, a Kossuth Lajos téren.

Az MSZP által szervezett autós felvonulás egyik  résztvevője az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszán halad 2015. január 30-án. A párt fővárosi és Pest megyei szervezete a januárban bevezetett útdíjrendszer ellen tiltakozik az akcióval. MTI Fotó: Lakatos Péter
Az MSZP által szervezett autós felvonulás egyik résztvevője az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszán halad 2015. január 30-án. A párt fővárosi és Pest megyei szervezete a januárban bevezetett útdíjrendszer ellen tiltakozik az akcióval. MTI Fotó: Lakatos Péter

Tóbiás József sajtótájékoztatón azt mondta, igazságtalan az útdíj, mert az eddig ingyenesen használt utakért fizetni kell a fővárosban és a Pest megyében élőknek, és azért is igazságtalan, mert a Pest megyeiek aránytalanul többet fizetnek, mint a más megyében élők.

Közölte: azt követelik, hogy ne kelljen útdíjat fizetni azoknak az utaknak a használatáért, amelyekért tavaly sem kellett, így az M0-s autóúton és a bevezető autópálya-szakaszokon, és azt is követelik, tegyék arányossá a megyei matricák rendszerét.

Mint mondta, a kormány csak az erőből ért, és az elmúlt hetekben Bács-Kiskun, Tolna, Vas, Somogy megye meghátrálásra tudta kényszeríteni a kormányt.

A pártelnök értékelése szerint az útdíjrendszert pénzbehajtásra használja a korrupt kormány.

Horváth Csaba, az MSZP budapesti frakcióvezetője azt kifogásolta, hogy dicshimnuszokat zengnek arról, hogy már félmillió megyei matricát értékesítettek. Véleménye szerint ez kétes dicsőség, hiszen emberek százezreit kényszerítik arra, hogy fizessenek valamiért, amiért eddig nem kellett.

Mint mondta, olyan útszakaszokat tett fizetőssé a kormány, amelyeknek kifejezetten az a funkciója, hogy el lehessen kerülni a települések belső részeit.

A petíciót a szakadó esőben Trenka István, az MSZP szentendrei elnöke adta át az autós demonstráció végén a Miniszterelnökség munkatársainak. Beke Károly, az MSZP országos elnökségének tagja, a Pest megyei demonstráció egyik résztvevőjeként elmondta, 89 autó vett részt az útdíjellenes tüntetésen.

Az autók az M3-as és az M0-s csomópontjából indulva érkeztek meg az V. kerületi Alkotmány utcába, a Parlament épületéhez. Az autók három oszlopba álltak be, a Kossuth tértől a Honvéd utcáig értek, majd a sajtótájékoztató után távoztak.

Az MSZP a nap folyamán Kecskeméten, Győrben, Nyíregyházán, Debrecenben, Székesfehérváron, Tatabányán, Szombathelyen is tartott útdíjellenes demonstrációt.

Forrás: MTI  (bcl \ bdó \ bzt \ gkp)
.

(Ezt a cikket 142 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .