Gazdaság Hírek Közút Külföld

A román kormányfő többpárti konszenzustól tette függővé az első koncessziós autópálya megépítését

Victor Ponta román miniszterelnök az ellenzékkel megkötendő többpárti egyezménytől tette függővé kedden azt, hogy kormánya megkösse a szerződést az első köz- és magánszféra partnerségben (PPP) megvalósítandó autópálya megépítéséről.

Az A3-as autópálya félbehagyott szakasza a romániai Dólyánál 2012. november 20-án. Tovább késnek az autópálya észak-erdélyi szakaszának építési munkálatai, miután a román kormány 2012-re előirányozott költségvetési tétele elégtelennek bizonyult a tervezési és kivitelezési munkálatokra.- MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Illusztráció – MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A bukaresti kormány 2013 decemberében jelentette be, hogy a Vinci-Strabag-Aktor konzorcium nyerte a Kárpátokat átszelő Brassó-Comarnic autópálya megépítésére kiírt versenytárgyalást, de a szerződéskötést azóta több ízben elhalasztották.

A közlekedési minisztériumban rendezett tanácskozáson kedden Ponta úgy vélekedett: “nincs értelme” elkezdeni az építkezést, ha azt nem támogatja minden politikai párt, és február 15-ig nem születik pártközi megállapodás arról, hogy legalább tíz évig nem változtatják meg a hosszú távú infrastruktúrafejlesztési tervet (master plan).

Romániában a jobbközép ellenzék és Klaus Iohannis államfő több ízben bírálta a szociáldemokrata Ponta-kormányt, amiért a nagylaki határátkelőhelyet Bukaresttel összekötő dél-erdélyi pályát nem Nagyszeben mellett az Olt völgyén akarja átvezetni a Kárpátokon, amint az a transzeurópai közlekedési hálózatban (TEN-T) is szerepel, hanem Brassó mellett, a Prahova völgyén.

Az ellenzék szerint a Ponta-kormány azért halogatta az eredeti – uniós pénzekből is finanszírozható – Nagyszeben-Pitesti sztrádaszakasz megépítését, hogy a tranzitforgalmat a korábban elkészítendő Brassó-Comarnic fizetős autópálya felé terelje, és így segítse a befektetés megtérülését. Ezt Románia egyik legnagyobb exportőre, a Renault-csoporthoz tartozó Dacia is élesen bírálta, mert a Ponta-kormány politikája nyugati autópálya-kijárat nélkül hagyta a pitesti autógyárat.

Kormányra kerülésekor Ponta még azt hangoztatta, hogy visszavonul a politikából, ha mandátuma végéig – vagyis 2016-ig – nem készül el a fővárost Brassóval összekötő koncessziós sztráda. Miután Ponta elvesztette a novemberi elnökválasztást, kormánya ígéretet tett arra, hogy a Pitesti-Nagyszeben útvonal megépítésére is a lehető legrövidebb időn belül meghirdeti a versenytárgyalást.

A román kormányfő keddi bejelentését egyes román hírtelevíziók elemzői úgy értelmezték, hogy Ponta gyakorlatilag kihátrált a Vinci-Strabag-Aktor konzorciummal kötendő üzletből, és ennek felelősségét próbálja az ellenzékre hárítani.

Ioan Rus közlekedési miniszter szerint Románia – jelenleg 700 kilométeres – autópálya-hálózata idén 50, jövőre pedig 200 kilométernyi sztrádával bővül.

Forrás: Baranyi László – MTI  (hbl \ gry)
.

(Ezt a cikket 176 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .