Rekordbevétel tavaly az elektronikus útadóból Csehországban
Rekordnagyságú, 8,715 milliárd koronát (1 korona 11,3 forint) szedett be a cseh állam az elektronikus útadóból tavaly, ez 160 millió koronával több, mint 2013-ban – közölte Václav Nestrasil, a csehországi utak és autópályák igazgatóságának igazgatója szerdán Prágában.

Az elektronikus útadó létezésének nyolc éve alatt az állam bevételei megközelítették az 58 milliárd koronát.
Az elektronikus útadót 2007-ben vezették be Csehországban az autópályákon, a gyorsforgalmú utakon és egyes kiválasztott első osztályú útszakaszokon. A fizetős utak hossza meghaladja az 1300 kilométert.
Elektronikus útadót a 3,5 tonnánál nagyobb tehergépkocsik, autóbuszok, kamionok fizetnek. A rendszerben tavaly év végéig összesen mintegy 750 ezer teherkocsi volt bejegyezve.
Az eddigi legalacsonyabb összeget, 5,543 milliárd koronát, 2009-ben szedték be.
A személygépkocsik számára az autópálya-díj tíznapos, egy hónapos és éves vignettával van megoldva. Az éves autópálya használatra feljogosító vignettából tavaly több mint kétmilliót adtak el. Az idén a tíznapos vignetta ára 310, az egy hónaposé 440, míg az évesé 1500 korona.
Forrás: Kokes János – MTI (kjk \ gry)
.
(Ezt a cikket 166 alkalommal tekintették meg.)