Útdíj – Budaörs nem fizeti tovább az M1-M7-es bevezető szakaszának világítását
Budaörs önkormányzata nem fizeti tovább az M1-M7-es autópályák közös bevezető szakaszának közvilágítását az útdíj kiterjesztésével „egyoldalúan megváltoztatott” közlekedési feltételek miatt – közölte Wittinghoff Tamás, a település polgármestere (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) kedden az MTI-vel.

A városvezető közleményében hangsúlyozta, hogy Budaörs annak ellenére hajtott végre jelentős, több milliárd forintos fejlesztéseket a területen működő vállalkozásokkal közösen, hogy arra nem lett volna kötelezettsége.
„Ezeket a beruházásokat térítésmentesen átadtuk az állam tulajdonába – írta a polgármester -, ezenfelül jelentős részt vállalunk az útszakasz napi üzemeltetésében, és mi fizetjük a főpálya és a lehajtók közvilágítását is.”
Wittinghoff Tamás közölte, hogy az M1-M7-es autópályák közös bevezető szakaszára bevezetett útdíj egyoldalúan megváltoztatta a közlekedési feltételeket, ezért a város február 28-i hatállyal felmondja a 2002-ben kötött autópálya-világítási szerződést.
A polgármester bejelentette azt is, hogy mivel az útdíj január 1-jétől érvényes, a felmondási idő alatt nem vállalják át a közvilágítás költségeit, az erre az időszakra eső számlákat pedig továbbítják a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központnak.
Forrás: MTI (bkgy \ bti \ blz)
.
(Ezt a cikket 255 alkalommal tekintették meg.)