Az útdíjrendszerrel, a piacvédelemmel és az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerrel (EKAER) kapcsolatos problémákról tartott sajtótájékoztatót az MKFE

A közúti közlekedési szolgáltatói szakmacsoportot leginkább feszítő kérdések – az útdíjrendszerhez, a piacvédelemhez és az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerhez (EKAER) kapcsolódó problémák – minél hatékonyabb megoldása érdekében, egyben szakmai álláspontjának kifejtése céljából a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete 2014. december 18-án sajtótájékoztatót tartott.

MKFE-kor-logoAz MKFE szakmai álláspontja szerint az útdíjrendszer (HU-GO) nincs kész. Az elemi útdíjköteles szakaszok használatának újradefiniálása nem történt meg, így elvileg továbbra sem használatarányos a rendszer. A rendszer továbbra sem biztosítja a külföldi járművek környezetvédelmi besorolásának ellenőrizhetőségét, ami versenyhátrányt okozhat a magyar vállalkozásoknak. Mindezt tovább súlyosbítja, hogy bár a szabályszegések aránya a hazai és külföldi vállalkozások vonatkozásában 40-60 százalék, ám a bírságok megoszlása 88-12 százalék, mely 11 milliárd forintos versenyhátrányt okoz a hazai közúti közlekedési szolgáltatóknak. A jóhiszemű úthasználókat tovább sújtja, hogy nincs különbségtétel a szándékosság és a tévesztés között, mely alkalmanként 165 ezer forintot jelent egy vállalkozásnak. Némi könnyebbséget jelentene, ha működne a kilátásba helyezett riasztási rendszer, ám ez még mindig nem valósult meg.

A rendszer anomáliái ellenére az útdíj 5 százalékos emelését és hálózati kiterjesztését helyezték kilátásba, mely egyesületünk véleménye szerint nem elfogadható és indokolatlan. Az MKFE elengedhetetlennek tartja továbbá a bírságrendelet módosítását és a Társadalmi Egyeztető Szervezet felállítását, melynek az Útdíj törvény és a Vhr. rendelkezései szerint 2013. október 1-je óta működnie kellene.

A magyar fuvarozó vállalkozások piaci kilátásait tovább rontja, hogy Magyarországon még mindig nem működik hatékonyan a piacvédelem. A külföldiek térnyerése tovább tart. A bilaterális kapcsolatok és engedélyek felülvizsgálata érdemben nem kezdődött meg, melyet egyesületünk továbbra is elengedhetetlennek tart a magyar közúti közlekedési szolgáltatók piaci pozíciójának megerősítése, megtartása céljából.

További megoldandó feladat az engedélyek megfelelő ellenőrzése, melynek jelenleg sem az anyagi, sem a személyi, sem a technikai feltételei nem elégségesek. Szükséges a jogszabályi környezet további módosítása.

Az ágazatot érintő általános szakmai probléma, hogy a jogalkotás nem veszi figyelembe a felkészülési időt. Erre példa a 2015. január 1-jén bevezetésre kerülő Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer is, melyről még mindig nincsenek részletes információk, továbbá sem a felhasználói felület, sem a rendszer nincs kész. A kormány végrehajtó és jogalkalmazó szervei a fuvarozói érdekképviseletekkel folytatott „konzultációk” keretén belül sem tudtak részletes ismertetést adni, operatív információkkal, részletszabályokkal segíteni a felkészülést, ezért javasoljuk, hogy január 1-jével ne kerüljön bevezetésre a rendszer, illetve a bevezetésre egy hosszabb felhasználói tesztidőszakot követően kerüljön sor.

Forrás: www.mkfe.hu – A SZOLGÁLTATÓ ÉRDEKVÉDELEM
.

(Ezt a cikket 290 alkalommal tekintették meg.)

Hozzászólások

Ezeket olvastad már?

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..