TOVÁBBI 50 RENAULT TRUCKS T A PREVOST CSOPORTNAK

A Prévost Csoport 50 darab Renault Trucks T járművet rendelt, melyből a Renault Trucks átadta az első járművek kulcsait. A cég így ismételten bizalmat szavazott a gyártónak az év elején leszállított 10 darab T jármű sikeres tesztelése után. A gazdaságos üzemanyag fogyasztás, a termék technikai minősége, a Renault Trucks vevőszolgálat hatékonysága, valamint az Eredeti Francia Termék védjegy, mindezek összessége meggyőző érv volt a Prévost Csoport számára, hogy ezzel az 50 új járművel kibővítsék flottájukat.

renault_trucks_livraison_prevost_1

A Renault Trucks T-t szeptemberben az Év teherautójának választották és ezzel továbbra is vonzó az ügyfelek számára. A Prévost Csoport 2014. November 4-én vehette át a megrendelt 50 jármű első kulcsait. A kulcsátadáson jelen volt Jean Claude Bailly, a Renault Trucks Franciaország igazgatója, a Prévost Csoport részéről pedig Charles Prévost elnök, Virginie és Julien Prévost ügyvezető igazgatók.

Jean Claude Bailly, a Renault Trucks Franciaország igazgatója, Julien és Virginie Prévost a Prévost Csoport ügyvezető igazgatói

« A cégünk megalapítása óta (1977) rendelkezünk Renault Trucks teherautókkal és elégedettek vagyunk a járművekkel, hatékonyságukkal és a szervizzel is » nyilatkozza Charles Prévost, a Prévost Csoport elnöke. « Az év elején 10 Renault Trucks T járművet szereztünk be, melynek kiváló minőségéről megbizonyosodtunk. Ezért döntöttünk úgy, hogy kibővítjük flottaparkunkat ezzel az újabb 50 járművel. » Charles Prévost folytatja « A teherautó megbízhatósága, technikai innovációi az üzemanyag megtakarítással együtt, kulcsfontosságú érv volt a beszerzési döntésünkben ». Majd hozzáteszi : « Mi különösen érzékenyek vagyunk arra a tényre, hogy a Renault Trucks új modell kínálata megkapta a Eredeti Francia Termék védjegyet, hiszen fontos számunkra, hogy támogassuk a francia ipar tevékenységet. »

Jean Claude Bailly, a Renault Trucks Franciaország igazgatója, Julien és Virginie Prévost a Prévost Csoport ügyvezető igazgatói, Charles Prévost, a Prévost Csoport elnöke, Eric Gabas

« Ez a megrendelés ismét hosszú távon megerősíti partnerkapcsolatunkat a Prévost Csoporttal » emeli ki Jean-Claude Bailly, a Renault Trucks Franciaország igazgatója a november 4-én történt kulcsátadáskor, majd hozzáteszi : «Flottaparkjuk első 10 T járműve lehetőséget biztosított arra, hogy ügyfelünk tényleges működés közben ítélhesse meg a Renault Trucks T minőségét. Az a tény, hogy a Prévost Csoport újra bizalmat szavazott nekünk, rendkívül pozitív számunkra. » Jean-Claude Bailly ezekkel a szavakkal zárta beszédét: « Globális értelemben, ez a megrendelés is visszaigazolja a megújult modellkínálat nagyon kedvező fogadtatását ügyfeleink részéről, és kiváltképpen a Renault Trucks T modellét, mely kiérdemelte az Év Teherautója 2015 címet is. «


Prévost Csoportról röviden

1977-ben alapították és ma a Prévost Csoport 446 alkalmazottat foglalkoztat, ebből 171-en Magyarországon dolgoznak. A cég a légi áruk közúti fuvarozására szakosodott, ezen kívül személyautók szállítására, expressz fuvarozási feladatokra, rendezvények eszközeinek szállításra és természetesen logisztikára is.

A Sogetti vállalat az eszközbérlést végzi a Csoport részére. Prévost Luxe a különböző logisztikai szolgáltatásokra és a kényesebb szállítást igénylő feladatokra specializálódott. A Csoport tevékenységének biztonságát a Prévost Sureté garantálja, mely biztosítja a műholdas nyomkövetést és a geo-fencing szolgáltatást.

A Prévost Csoport 1992-ben alapította leányvállalatát Magyarországon, a Prévost Hungáriát, mely légiáru fuvarozásra specializálódott egész Európában. 120 Renault Trucks járművel rendelkezik a leányvállalat, ebből 50 T modell.

Forrás: Renault Trucks
.

(Ezt a cikket 431 alkalommal tekintették meg.)

Hozzászólások

Ezeket olvastad már?

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..