Busz hírek Hírek Kommunikáció és Informatika

Megkezdődött az Alba Volán elektronikus utastájékoztatási rendszerének tesztüzeme

Az új rendszer kényelmet nyújt és időt spórol az utasoknak, a buszvezetőket napi menetfeladataik pontos teljesítésében segíti, az Alba Volán számára pedig az intelligens, versenyképes és hatékony közösségi közlekedés megvalósítása felé vezető út egyik mérföldköve. A tesztidőszak kezdete egyben a fejlesztési projekt lezárása is volt.

Az Alba Volán új elektronikus utastájékoztatási rendszerének október kilencedikei projektzáró eseményét a székesfehérvári buszpályaudvaron tartották Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Németh Tamás, az Alba Volán Zrt. vezérigazgatója, a Volán-társaságok feletti tulajdonosi jogokat gyakorló MNV Zrt. képviseletében Dr. Simon Zoltán, és Farkas Károly, a rendszert kivitelező i-Cell operatív igazgatója részvételével.

„Az új rendszertől egy versenyképesebb, jobban működő, az egyéni közlekedés alternatívájaként vonzóbb közösségi közlekedés kialakulását várjuk. A jövő úgy gazdasági, mint környezetvédelmi és kulturális szempontból a közösségi közlekedésé. Reméljük, mihamarabb elindulhat hazánkban az egységes elektronikus jegyrendszer, amely újabb hatalmas lépés lesz az intelligens közösségi közlekedés megvalósítása felé. Az általunk választott elektronikus utastájékoztatási rendszer informatikailag már ezeket az új funkciókat és feladatokat is el tudja majd látni.” – nyilatkozta Németh Tamás, az Alba Volán Zrt. vezérigazgatója.

A közösségi közlekedés szereplői, a városi közlekedési közszolgáltató társaságok, a Volán-társaságok és a MÁV saját elektronikus utastájékoztatási és jegyértékesítési fejlesztéseiket önállóan végzik el, azonban ezek a lokális rendszerek csatlakoznak majd az országos központi rendszerhez, így Magyarországon a közösségi közlekedésben megvalósulhat a teljes átláthatóság és átjárhatóság úgy az elszámolás, mint az utastájékoztatás terén. Ezért is fontos, hogy az egyes közszolgáltatók milyen megoldást alkalmaznak, hogy a járművekbe épített fedélzeti egységek és a központi szoftverek ki tudják-e szolgálni az utastájékoztatáson kívüli funkciókat is, illetve, hogy az országosan egységes rendszerrel kompatibilisek lesznek-e?

Az i-Cell 2013. elején üzemelte be a Borsod Volán 510 buszát kiszolgáló rendszert, 2013 őszén a Vértes Volánnál indult el az i-Cell-rendszer, idén szeptemberben pedig az Alba Volán 240 járművével kezdődik a tesztüzem.

„Az i-Cell előretekintő gondolkodásának köszönhetően olyan rendszereket telepítünk, amelyek kevés bővítéssel tudják az utastájékoztatási és az elektronikus jegyértékesítési funkciókat, valamint a flottakövetésben lényeges funkciókat is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a mi rendszereinkkel felszerelt járművek tulajdonosai – jelen esetben a Volán-társaságok – nem csak az elektronikus, valósidejű utasinformálást és jegyértékesítést oldják meg, hanem komplex járműkövetési szolgáltatást is kapnak, ami nagyban hozzájárulhat az üzemeltetési költségek optimalizálásához. Azonban ezek a fejlesztések a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platformba csatornázva válnak igazán racionálissá, hiszen ekkor képesek betölteni az országos és később a nemzetközi utastájékoztatás és jegyértékesítés révén az elszámolásban betöltött szerepüket. Az i-Cell rendszereinek fejlesztése során alapszempontként vesszük figyelembe az országosan egységes rendszer várható funkcionális követelményeit.” – nyilatkozta Farkas Károly, az i-Cell operatív igazgatója.

Az i-Cell idén tizenhatodik éve a telematika leginnovatívabb magyar tulajdonú vállalata. A flottakövetés mellett mobilfizetési technológiák terén is eredményes szakmai tevékenységet végez, 2013. óta pedig az elektronikus útdíjfizetés meghatározó szereplője. Az i-Cell több mint másfél évtizedes pályafutásának szakmai és gazdasági eredményeit, hazai és Európai sikereit a minőség és az innováció iránti, vállalati alapértékként megfogalmazott elkötelezettségnek, a körültekintően megválasztott, nemzetközi elismertséggel rendelkező beszállító partnereinek, valamint annak a rugalmasságnak, nyitottságnak és fejlődőképességnek köszönheti, amely nélkülözhetetlen az olyan szakmai területen, ahol a technológiai fejlődés velejárójaként ötéves, gyökeres változási ciklusok közepette kell eleget tenni a kihívásoknak.

Forrás: Indigo Communications Kft.
.

(Ezt a cikket 217 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .