Hírek MAN Rendezvények Sport Versenyek

OXXO Racing: Pole, győzelem és harmadik hely szombaton Le Mansban!

Idei utolsó állomásához érkezett az FIA Kamion Európa-bajnokság, a szezonzáró versenyhétvége immár hagyományosan a legendás Le Mans-i pályán kerül megrendezésre.
A bajnokság az utóbbi években egyszer sem volt ennyire szoros, mint most, nem volt három pilóta is harcban a bajnoki címért még az utolsó napon is.
Mindkét szabadedzés vizes pályán zajlott, és mindkettőn Norbi volt a leggyorsabb.
Következett az időmérő, ahol a már felszáradó aszfalton sem tudta senki legyőzni Norbit, így – mint tavaly is – a pole pozícióból várhatta az első futamot. A rajtnál baleset történt, ami miatt rengeteg sóder került a pályára, így leintették a futamot piros zászlóval – Norbi hiába hozta el szépen a rajtot.
Következett a második rajt, ahol Norbi ismét jól indult, elsőnek fordult, onnantól pedig nyomába sem értek, hatalmas előnnyel vezetett, amikor a futam fele környékén már csapatfőnökünk próbálta őt visszafogni, hogy spóroljon a második futamra. Norbi vissza is vett a tempóból de így magabiztos előnnyel aratott rajt-cél győzelmet.
A második futamnak a nyolcadik helyről vágott neki Norbi, és kikerülve az első sikánban balesetet szenvedett pilótákat hamar feljött a negyedik helyre Albacete mögé – megelőzve Hahnt is! Albacete a balesetben bal hátsó defektet szenvedett, ami miatt belassult, de nem engedte el Norbit, akit eközben hátulról lökdösött Vrsecky és Hahn felváltva.
A második körben egy féktávon hátulról meglökték Norbit, aki így meglökte Albacetet aki viszont emiatt – és a defekt miatt – beforgott. Norbi onnantól kényelmesen autózott a harmadik helyen, nem érte utol az előtte haladó Lackót és Bösigert, de mögötte is lemaradtak üldözői, így a második futamon is dobogón állhatott, és mindkét riválisával szemben tovább növelte előnyét.
Az Albacetevel történt esetet utólag vizsgálták a versenybírák, de hosszas videó nézés és egyeztetés után versenybalesetnek minősítették, így Norbi megtarthatta harmadik helyét.
Előnye most 13 pont Hahnnal és 21 Albacetevel szemben, így – mivel a második futamokon maximálisan 10 pontot lehet szerezni – amennyiben vasárnap megnyerné Norbi az első futamot, már ő lenne a 2014-es Európa-bajnok…

A futamokat ÉLŐBEN közvetítik az interneten, az alábbi linken:

http://www.24h-camions.com/

vasárnapi időbeosztás:

08.30 Warm Up 15′
09.45 Időmérő 30′

14.05 RACE 1 11 kör
16.30 RACE 2 11 kör

Kiss Norbi beszámolója a szombati napról:

Forrás: OXXO Energy Truck Race Team
.

(Ezt a cikket 219 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .