Pláza parkolójába csapódott egy teherautó Szegeden, meghalt a sofőr

Felhajtott a Szeged Pláza parkolójába, ott több fát és közlekedési táblát elsodorva, egy fának ütközve állt meg pénteken egy teherautó, a sofőr a helyszínen belehalt sérüléseibe – pontosította az első információkat a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek.

Összeroncsolódott nyerges vontató mellett dolgoznak tűzoltók a szegedi Kossuth Lajos sugárúton 2014. szeptember 26-án. Az Izabella híd felől érkező teherautó lesodródott az útról, két embert elsodort, végül egy parkolóban, egy fának ütközve állt meg. A sofőr a helyszínen életét vesztette, az elsodort gyalogosok közül egy ember könnyebben, egy súlyosan megsérült. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Összeroncsolódott nyerges vontató mellett dolgoznak tűzoltók a szegedi Kossuth Lajos sugárúton 2014. szeptember 26-án.  MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Szenti Szabolcs elmondta, hogy a pótkocsis teherautó az Izabella hídról a belváros felé tartott, amikor a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett és balra felhajtott a járdára, kidöntött néhány fát és jelzőtáblát, valamint elsodort egy gyalogost. A jármű néhány méterre száguldott el egy forgalmas buszmegállótól.

Tátrai János, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy a 65 éves férfi feltehetőleg rosszul lett, ezért tért le a jármű az útról. A teherautót a pláza parkolójában lévő egyik fa állította meg.
Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt látta, hogy a parkolóban mindenütt faágak és közlekedési táblák hevernek. A jármű vezetőfülkéje összeroncsolódott, a tetején egy méretes faág van. A rendőrök nagy területet kerítettek körbe.
Az elgázolt fiatalt a mentők kórházba vitték, sérülései nem életveszélyesek.

Összeroncsolódott nyerges vontató mellett dolgoznak tűzoltók a szegedi Kossuth Lajos sugárúton 2014. szeptember 26-án. Az Izabella híd felől érkező teherautó lesodródott az útról, két embert elsodort, végül egy parkolóban, egy fának ütközve állt meg. A sofőr a helyszínen életét vesztette, az elsodort gyalogosok közül egy ember könnyebben, egy súlyosan megsérült. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
 Az Izabella híd felől érkező teherautó lesodródott az útról, két embert elsodort, végül egy parkolóban, egy fának ütközve állt meg. A sofőr a helyszínen életét vesztette, az elsodort gyalogosok közül egy ember könnyebben, egy súlyosan megsérült. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Az érintett útszakaszon rendőrök irányították a forgalmat, a Kossuth Lajos sugárút egyik sávja le volt zárva.

Forrás: MTI  (bzz \ bri \ blz)
.

(Ezt a cikket 411 alkalommal tekintették meg.)

Hozzászólások

Ezeket olvastad már?

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..