Hírek

Pisztolyokat és lőszert próbált Magyarországra csempészni egy montenegrói férfi

Pisztolyokat és lőszert próbált Magyarországra csempészni egy montenegrói kamionsofőr Röszkénél, a bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Két újonnan kialakított belépősáv a röszkei közúti határátkelőhelyen 2013. július 10-én. Az átkelőt részben uniós támogatással, 522 millió forintból bővítették. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Röszkei határátkelő –
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Szanka Ferenc közölte, a három pisztolyt, a 13 töltényt és egy üres tárat a hétvégén belépésre jelentkező férfi által vezetett teherautó levegőszűrőjében elrejtve találták meg a pénzügyőrök.

Az elsődleges szakértői vélemény alapján a lefoglalt fegyverek tűzfegyvernek minősülnek, a lefoglalt töltények működőképesnek látszanak, és így lőszernek tekinthetők.

A lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntette miatt indult eljárásban az ügyészség szökés, elrejtőzés veszélye miatt kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását, a Szegedi Járásbíróság pedig – nem jogerős döntésével – egy hónapra elrendelte a kényszerintézkedést.

Forrás: MTI  (bkzg \ bhi)
.

(Ezt a cikket 189 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .