Hétvégi közlekedési prognózis
A 2014. július 5. és július 6. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Szombaton meleg időre van kilátás, a legtöbb helyen 30 Celsius-fok fölé emelkedhet a hőmérséklet, ugyanakkor a Dunántúlon néhol egy-egy frissítő zápor, esetleg lokális zivatar kialakulhat. Többfelé megélénkülhet a délies szél.
Vasárnap helyenként már 35 Celsius-fokot is mérhetünk. Sok lesz a napsütés, az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből csak néhol alakulhat ki egy-egy helyi zápor, zivatar
A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk:
M0
- A 7+500-6+900 km szelvények között a bal pályatesten baleseti helyreállítás miatt 2014. június 23-a és 2014. július 30-a között a leállósáv le van zárva kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;
- A 12+500-14+000 km szelvények között a jobb pályatesten baleseti helyreállítás miatt 2014. június 23-a és 2014. július 30-a között a H3 haladósáv le van zárva kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett;
M3
- A 219+700 és a 221+050 km szelvények között a jobb pályatesten 2014. április 2-tól kezdődött hídépítés még tart, emiatt az előző és a leálló sáv le van zárva kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett. Az előző és a leálló sávon betonfal van elhelyezve;
- A 222+100-220+800 km szelvények között a bal pályatesten 2014. április 3-tól kezdődött hídépítés még tart, emiatt az előző és a leálló sáv le van zárva kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett. Az előző és a leálló sávon betonfal van elhelyezve;
M5
- A 72+300 km szelvénynél mindkét pályatesten hídjavítás miatt az előzősáv zárására kerül sor, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett. A forgalom folyamatossága a leállósávra történő sávelhúzással 2-2 sávon biztosított;
A többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek. A felsoroltak tájékoztató jellegűek: Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket!
Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is kell számítani!
Tájékoztató
A „Kamionstop” 2014. július 5. (szombat) 15 órától július 6. (vasárnap) 22 óráig tart.
Figyelmeztetés a közlekedőknek
Az esőtől vizes, csúszós utakra kell számítani, s tisztában kell lenni azzal, hogy ilyenkor a féktávolság is jelentősen megnő, a többfelé megélénkülő szél ronthatja a járművek menetstabilitását.
Az Ukrajnába történő be-és kiutazással kapcsolatos tanácsok, információk a Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján, a „konzuliszolgalat.kormany.hu” oldalon olvashatóak. Jelenleg Kijevbe és az ország más – középső és nyugati – régióiba, így a Kárpátaljára történő beutazásnak nincs akadálya.
A nyugat-európai országokban kezdődő szabadságolási időszak és iskolai szünet miatt főként Ausztriából és Németországból érkező vendégmunkások, valamint a turisztikai céllal utazók számának növekedésével kell számolni a hétvégétől kezdődően az utakon és a határátkelőhelyeken.
A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:
Zala megye
Zala megye határátkelőhelyei közül Letenye autópálya határátkelőhelyen várható forgalomnövekedés péntek délutántól szombat délutánig a kilépő, valamit vasárnap kora reggeltől délutánig a belépő irányban a horvátországi üdülési szezon miatt. Az esetlegesen kialakuló várakozás a 30 percet előreláthatólag nem éri el.
Somogy megye
Somogy megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.
Baranya megye
Baranya megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.
Bács-Kiskun megye
Tompa közúti határátkelőhelyen péntek délutántól késő estig, valamint szombat délelőtt kell megnövekedett forgalommal számolni a kilépő irányban, amely 30 percnél nagyobb várakozás kialakulását várhatóan nem eredményezi. A belépő irányban vasárnap déltől lehet estig várakozás kialakulásával számolni, amely elérheti a 30-60 percet.
A teherforgalomban a be-és kilépő irányokban szombat estig, valamint hétfő reggel lehet 30-60 perc várakozással számolni. A várakozási idő a Röszke autópálya határátkelőhelyen kialakult várakozási idő függvényében tovább növekedhet.
Csongrád megye
Nagylak közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban csütörtöktől szombatig a kilépő irányban 60-120 perc, vasárnap pedig belépő irányban 60 perc várakozási idő kialakulásával kell számolni. A személyforgalomban várakozás kialakulásával nem számolunk.
Kiszombor közúti határátkelőhelyen várakozás kialakulásával nem számolunk a személyforgalomban.
Röszke autópálya határátkelőhelyen a személyforgalomban péntek kora délutántól a kilépő irányban várható megnövekedett forgalom szombat délig, melynek következtében akár 60-120 perc várakozás is kialakulhat. Vasárnap kora délutántól estig a belépő irányban alakulhat ki várakozás, melynek mértéke elérheti a 60 percet.
Röszke autópálya határátkelőhelyen a teherforgalomban csütörtöktől szombatig a kilépő irányban 60-120 perc, vasárnap pedig belépő irányban 60 perc várakozási idő kialakulásával kell számolni.
Tiszasziget közúti határátkelőhelyen kilépő irányban 30-60 perc várakozás kialakulásával lehet számolni.
Ásotthalom közúti határátkelőhelyen 30-60 perc várakozási idő kialakulásával számolunk a személyforgalomban az átkelőhely megnyitása után a reggeli órákban belépő irányban és a zárást megelőzően a kilépő irányban.
Békés megye
A személyforgalomban várakozás kialakulásával nem számolunk. A teherforgalomban Gyula közúti határátkelőhelyen a ki és belépő irányokban elsősorban a délutáni és a késő esti időszakban alakulhat ki várakozás a hétvégén – a hétvégi kamionstop időszakát kivéve -, melynek mértéke elérheti a 60-180 percet is.
Hajdú-Bihar megye
Ártánd közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban pénteken 12 órától 20 óráig kilépő irányban 60 perc, szombaton 6 órától 15 óráig kilépő irányban 60 perc és vasárnap 23 órától hétfő reggel 8 óráig a ki és belépő irányokban 60 perc várakozás kialakulásával számolunk. A személyforgalomban várakozás kialakulásával nem számolunk.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Az ukrán viszonylatú határátkelőhelyeken, a hétvégén a személyforgalomban a reggeli órákban kilépő, az esti órákban pedig a belépő irányban alakulhat ki várakozás, amely elérheti a 30 percet.
Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni főként vasárnap déltől hétfő hajnalig, amely a 60-120 percet is elérheti a kilépő irányban a buszforgalom élénkülése miatt. Szintén várakozás kialakulásával lehet számolni a személyfogalomban belépő irányban a jövő héten szerda estétől, péntek reggelig, melynek mértéke akár 60-90 perc is lehet.
Záhony közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban forgalomtorlódás kilépő irányban várható, melynek mértéke akár 30-60 perc is lehet, esetenként azonban ezt is meghaladhatja.
A személyforgalomban közlekedőknek alternatív útvonalként a 7 óra és 19 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyet és a 8 óra és 16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk.
Az utasoknak javasoljuk, hogy tájékozódjanak a határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon.
A határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom lebonyolítására és a szükséges kapacitással fognak üzemelni. Amennyiben a forgalom nagysága indokolja, ideiglenes forgalmi rend kialakítására kerülhet sor a várakozások csökkentése érdekében.
(Ezt a cikket 361 alkalommal tekintették meg.)