Scania Chimera – lenyűgöző Scania tuningkamion
„Chimera” névre hallgat a svéd kamionépítő, Svempa Bergendahl legújabb kiállítási tehergépkocsija. A látványos jármű számára megbízható V8 motor szállítja az 1.460 lóerős teljesítményt, amelynek segítségével kevesebb mint 5 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/órás sebességet.
A jármű Svempa negyedik bemutató autója, és könnyen elképzelhető, hogy csakúgy mint elődei, számtalan követőre akad. A tehergépkocsi a június utolsó hétvégéjén a svájci Interlaken-ben megrendezett kamionos fesztiválon mutatkozott be.
Jan Richter, Svempas egyik tervezője szerint: „A Chimera betölti azt az űrt, ami eddig érezhető volt járműveink között, nevezetesen, ez az autó kapott először futurisztikus, a jövőbe mutató külsőt. Látványos, a fülke mögé helyezett motorjával és megtervezett konstrukciójával nagyon stílusos lett.”
Svempa csapata nagyjából öt évvel ezelőtt kezdte meg az autó tervezését. Mielőtt a végső változat elkészült, számos módosításon ment keresztül a design.
„Korábban gondolkodtunk azon, hogy retro hatása legyen a kocsinak, de végül egy minden szempontból modern teherautó született.” – tette hozzá Richter úr. „Erőteljes versenyautós jegyek is felismerhetők rajta. De ugyanakkor végig odafigyeltünk, hogy a jellegzetes Scania elemeket megtartsuk, miközben a jövő felé néztünk.”
Richter úr reméli, hogy ez az autó, csakúgy mint a korábban elkészült hasonló bemutató járművek, elnyerik a rajongók tetszését. Habár kétségtelen, hogy a külsejéhez hozzá kell szokni. „Rajongóink a szokásostól eltérő dolgokat várnak és most büszkén mondhatom, hogy sikerült ennek megfelelőt alkotnunk.” – fűzte tovább a gondolatokat.
A járművet Kiméra után nevezték el, ami a görög mitológia szerint egy tűzokádó lény, egész pontosan egy oroszlán, egy sárkány és egy kecske keveréke, amelynek a farka helyén egy kígyó van. Ezt a lényt könnyű a Scania Griffmadarával társítani.
Az interlakeni bemutatkozó után a Chimera útnak indul, kiállítják a hollandiai Assen-ben július 26-27-én megrendezésre kerülő kamionos fesztiválon, majd augusztus 20-23. között a svédországi Jönköping-ben tartandó Elmia Lastbil bemutatón. Innen Norvégiába megy tovább, ahol két kiállításon fog szerepelni, először szeptember 4-9. között Gardemoen-ben, egy héttel később pedig Seljordban tölt pár napot. Október 11-én és 12-én a Le Mans-i kamionversenyen lesz megtekinthető.
A Scania Chimera specifikációja:
- Motor: Scania V8 16,4 l, 2 190 LE
- Rozsdamentes acél kipufogócsövek 6 Holset turbóval
- Módosított Allison hatsebességes váltó
- A Laxå Special Vehicles által a P fülke módosításával és az R fülke alkatrészeinek felhasználásával készített karosszéria
- Tömeg: 4.780 kg, nagyrészt a rozsdamentes acél csőváznak köszönhetően. Független első kerék-felfüggesztés A-lengőkarral, oldalanként két lengéscsillapítóval
Forrás: Scania
.
(Ezt a cikket 563 alkalommal tekintették meg.)