A Rába csütörtökön teszi közzé első negyedéves gyorsjelentését
A Rába Nyrt. módosította első negyedéves gyorsjelentésének közzétételét, így csütörtökön publikálja majd az első három hónap eredményeit – közölte a társaság szerdán a BÉT honlapján.
A közlemény szerint az új időpont: 2014. május 15., a kereskedési idő előtt.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. 2013-ban 12,1 százalékkal, 47,5 milliárd forintra növelte árbevételét, a cégcsoport üzemi eredménye tavaly 3,281 milliárd forint volt, szemben az egy évvel korábbi 1,134 milliárd forinttal. A növekedés motorja a futómű üzletág bővülése volt, amelynek üzemi szintű nyereséges 2013-ban több mint két és félszerese lett a 2012. évinek, s meghaladta a 2,5 milliárd forintot.
Forrás: MTI (gkj \ gtr)
.
(Ezt a cikket 180 alkalommal tekintették meg.)