Főváros: meg kell vizsgálni a BKK-vezetés szerepét a járműtenderek lebonyolításában
Meg kell vizsgálni a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetésének szerepét a járműtenderek lebonyolításában – közölte Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-vel.

MTI Fotó: Máthé Zoltán
A közleményben a Főpolgármesteri Hivatal arra reagált, hogy Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője felszólította a főpolgármestert, azonnali hatállyal menessze Vitézy Dávidot, a BKK vezérigazgatóját.
Horváth Csaba szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a „fideszes dilettantizmus” most 3,4 milliárd forinttól és 24 új trolibusztól fosztotta meg a fővárosiakat, miután a Közbeszerzési Döntőbizottság szabálytalanság miatt megsemmisítette a BKK trolibusztenderét.
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, „Budapest már-már rutinszerűen bukja el uniós támogatások milliárdjait a városvezetés és a BKK vezetésének teljes alkalmatlansága miatt”. Közölte, a BKK második nekifutásra sem volt képes a szabályoknak megfelelően kiírni a közbeszerzést, emiatt a főváros ismét kicsúszik az uniós támogatások felhasználhatóságának határidejéből.
A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint Tarlós István főpolgármester a járműtenderek ügyében belső vizsgálat lefolytatása mellett döntött. Azt írják: „meg kell vizsgálni a BKK-vezetés szerepét a járműtenderek lebonyolításában. A főpolgármesternek is vannak kérdései e tekintetben”.
„A szocialista vezető észrevételének kampányízű színezetétől függetlenül a kérdés felvetése jelen esetben nem nélkülöz minden alapot, így a főpolgármester a járműtenderek vonatkozásában a belső vizsgálat lefolytatása mellett döntött” – áll a közleményben.
Forrás: MTI (bed \ bki \ kvs)
.
(Ezt a cikket 233 alkalommal tekintették meg.)