A Volvo FH16 Euro 6 értékesítése megkezdődött. 750 LE-vel és 3550 Nm nyomatékkal, megtartva ezzel a világ legerősebb tehergépjárműve pozícióját. A Volvo FH16 első Euro 6 verziójának szállítása június elején várható.

Elkezdődött a Volvo FH16 Euro 6 értékesítése
Elkezdődött a Volvo FH16 Euro 6 értékesítése

A Volvo FH16 ideális nehéz szerkezetek és rönkök szállításához, valamint gyors szállítási feladatokhoz, s ehhez rendkívüli vezethetőség és  termelékenység is párosul.  Most a világ legerősebb sorozatgyártású teherautója új generációs 16 literes motorral 750, 650 illetőleg 550 LE-s változatban érhető el, melyek mindegyike megfelel az Euro 6-os emissziós szabványnak. Amellett, hogy alacsonyabb károsanyag-kibocsátásúak, az új motorok nagyobb nyomatékot kínálnak alacsony fordulaton, erősebb a motorfék, illetve csendesebb a működés.

„A Volvo FH16 ugyanazt a nagyfokú biztonságot, ugyanolyan üzemanyag-fogyasztást és teljesítőképességet kínál Euro 6 motorral is, mint korábban. De most a teherautó-vezető elérheti a maximális nyomatékot már 900 vagy 950-es fordulatszámon egy perc alatt, motorverziótól függően. Ez a jobb nyomatékgörbe azt is lehetővé teszi az ügyfeleknek, hogy válasszanak egy gyorsabb hátsótengely-áttételt a jobb üzemanyag-fogyasztás érdekében,” mondta Astrid Drewsen, a Volvo Trucks hajtásláncért felelős termékmenedzsere.

D16 Engine Front 45

Minden motor a Volvo automata váltójával, az I-Shift-tel van felszerelve. Az 550 LE-s verzió opcionálisan manuális váltóval is kapható. Minden motorverzió specifikálható a Volvo VEB+ motorfékkel. A maximális fékhatást 425-ről 470 kW-ra növelték 2200 percenkénti fordulatszám esetén, tovább növelték a biztonságot és csökkentették a fékek kopását.

Az Euro 6 követelményei szerinti alacsony Nox-kibocsátás érdekében a Volvo mérnökei hűtött EGR-t (kipufogógáz-visszavezetést) használtak, kombinálva egy új, a kipufogógáz utókezelésére szolgáló rendszerrel. Új, kétfokozatú turbó segíti az EGR-láncolatot, miközben nagy teljesítményt ad le. A motor jellemzője az ún. pilot befecskendezés. Ez azt jelenti, hogy kis mennyiségű üzemanyagot előre befecskendez a hengerbe, ami egyenletesebb nyomást okoz, s így lágyabb lesz a motorhang.

A Volvo FH16 a világ legerősebb tehergépjárműve
A Volvo FH16 a világ legerősebb tehergépjárműve

Volvo FH16 Euro 6

  • Volvo D16K550/650/750 soros, hathengeres, kétfokozatú turbódízel motorral szerelve, felülfekvő vezérműtengellyel, hengerenkénti négy szelep és közös nyomócsöves befecskendezés.
  • Elérhető 750 LE (3550 Nm), 650 LE (3150 Nm) és 550 LE (2900 Nm*) változatban.
  • 50%-kal alacsonyabb részecske (PM) és 80%-kal alacsonyabb nitrogén-oxid kibocsátás (NOx) az Euro 5-höz képest.
  • Az FH16 Euro 6 elérhető az európai piacokon.

Forrás: Volvo Trucks
.

(Ezt a cikket 504 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?