Euro 6 motorral szerelt Scania tehergépkocsi nyert német környezetvédelmi díjat
Két tekintélyes német szaklap, a VerkehrsRundschau és a Trucker szerint a Scania rendelkezik a környezetet legkevésbé terhelő vontatóval a nehéz-tehergépjárművek között, így a Scania G 410-nek ítélték oda a Green Truck 2014 Díjat.
A Scania G 410 vontató 6.702 pontot gyűjtött azáltal, hogy átlagos üzemanyag-fogyasztása 23,29 liter lett 100 kilométeren. A magazinok rangos díjának legfontosabb értékelési kritériuma a környezetvédelem, amelyben az üzemanyag-fogyasztásnak köszönhetően a Scania a legnagyobb pontszámmal megszerezte az első helyet.
Az értékeléshez a két magazin átfogó közúti tesztek során vizsgálta az autókat: elsősorban a járművek környezetre gyakorolt hatását nézték, ezen belül is az üzemanyag-fogyasztást, valamint a károsanyag-kibocsátást.
„Nagyon elégedettek vagyunk a Green Truck Díjjal, főleg amiatt, hogy ez már a második alkalom, hogy egy Euro 6 motorral szerelt Scania tehergépkocsi kapta meg azt.” – mondta Christian Hottgenroth, a Scania Németország és Ausztria értékesítési igazgatója.
„Két évvel ezelőtt egy Scania R 480 Euro 6-os autónk már díjazott volt. Most különösen büszkévé tesz minket, hogy a G 410 Euro 6 vontatóval versenytárasaink közül jelenleg mi vagyunk azok, akik a lehető legkevésbé terhelik a környezetet.” – tette hozzá Hottgenroth úr. „A legújabb generációs Scania Streamline termékcsalád kifejlesztése során a Scania mérnökei számára az irányelvek az üzemanyag-fogyasztás optimalizálása, az üzemidő maximalizálása és a környezeti hatások minimálisra csökkentése voltak. A legtöbb ügyfelünk számára ezek a szempontok – kiegészülve a költség-hatékony üzemeléssel – alapvetőek mindennapi működésük során.”
Az Euro 6 károsanyag-kibocsátási norma 2013. december 31-én lépett életbe Európában az új tehergépkocsikra vonatkozóan. A Scania már 2011-ben bemutatta Euro 6-os tehergépkocsijait, amiket 2013-ban a második generációs járművek követtek.
A Green Truck 2014 Díj átadására április 9-én kerül sor.
Forrás: Scania
.
(Ezt a cikket 232 alkalommal tekintették meg.)