A Volvo Trucks kelet-közép európai régiója elindította a 2014-es Teherautó-vezetők Fogyasztási Versenyének hazai selejtezőit
A Volvo Trucks bejelentette a 2014-es Teherautó-vezetők Fogyasztási Versenyének kezdetét világ szinten, itt van hát az ideje, hogy a Közép-Kelet Európai Régió is elindítsa a versenyt az országaiban. Márciustól júliusig zajlanak a selejtezők a régió országaiban, és kiderül, hogy kik a nemzeti győztesek – akik képviselik őket a régiós döntőn. A régiós megmérettetésre Szlovákiában kerül majd sor, ahol a 2014-es kelet-közép európai Teherautó-vezetők Fogyasztási Versenyének győztesét választják ki, jutalma pedig egy vadonatúj Volvo S60-as személyautó lesz. A régiós döntő legjobb 3 versenyzője fogja képviselni a kelet-közép európai régiót a globális döntőn Svédországban.
Az üzemanyag-takarékos vezetés jótékony hatással van mind a környezetre mind a szállítmányozó cégek költségeire. A sofőrök hozzáállása – és az ő tudásuk – rendkívül fontos az üzemanyag takarékos vezetéshez. Azok a sofőrök, akik üzemanyag-takarékosan tudnak vezetni, jelentős megtakarítást hoznak a cégüknek.
„A sofőr szerepének fontosságát hangsúlyozzuk az üzemanyag-fogyasztás kapcsán, Ez a lényege a Teherautó-vezetők Fogyasztási Versenyének”, mondja Andreas Wahlgren, a Volvo Trucks régiós Marketing és Kommunikációs Igazgatója, a verseny project vezetője.” Az országainkban eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy évről évre egyre több teherautó-vezető érdeklődik az üzemanyag-hatékony megoldások iránt, és alig várja, hogy csatlakozzon a versenyhez, és hogy bizonyítsa milyen üzemanyag-hatékonysággal képes vezetni. Ugyanez vonatkozik a szállítmányozó cégekre, akik egyértelműen láthatják az üzemanyag hatékony vezetés előnyeit a vállalat jövedelmezőségében. Mindez nagyon biztató és mi, Volvo Trucks, nagyon várjuk az idei versenyt”, tette még hozzá.
Csak úgy, mint az előző években, a verseny nyitva áll minden hivatásos teherautó-vezető számára, függetlenül attól, hogy milyen márkájú teherautót vezet a napi munkája során.
A márciustól júliusig terjedő időszakban 15 közép-kelet európai országban zajlanak selejtezők, beleértve Magyarországot is. A selejtezők során a versenyzők azért küzdenek, hogy bejuthassanak a hazai döntőbe, nemzeti bajnokok legyenek és képviselhessék országukat a kelet-közép európai döntőben.
A 15 ország 15 bajnoka találkozik majd össze augusztus 28-30-án Szlovákiában, hogy tovább teszteljék tudásukat egymás ellen a kelet-közép európai döntőben. A régiós verseny időpontja augusztus 29-én lesz, helyszíne pedig a Szlovákia Ring Pozsony mellett.
A régiós döntő első 3 helyezettje és vállalataik nagyszerű nyereményekkel gazdagodhatnak – hogy csak a győztes sofőrnek járó Volvo S60-as személyautót említsük!
Mivel az idei Teherautó-vezetők Fogyasztási Versenye a Volvo Trucks szervezésében globális, vagyis világszinten zajlik, a legjobb 3 sofőr a kelet-közép európai döntőből meghívást kap a Világdöntőre, mely Svédországban, Göteborgban kerül megrendezésre 2014. szeptember 19-én. Nekik tehát esélyük lesz még tovább jutni – akár a verseny világbajnokává válni!
A helyi selejtezőkön, a kelet-közép európai döntőn, és a világdöntőn is a sofőrök képességeit tesztelik az új Volvo FH használatával – a tehergépkocsival mely világszínvonalú vezethetőséget és minden eddiginél kevesebb üzemanyag-fogyasztást kínál.
A versenyek során használt tehergépjárművek speciális felszereltséggel rendelkeznek, ez az ún. Drivers’ Fuel Challenge Edition, melyet üzemanyag-takarékosságra terveztek és különféle üzemanyag-takarékos megoldással és szolgáltatással szerelték fel.
Ez a különleges sorozat jelenleg egy értékesítési kampány keretében is elérhető, melyet a Volvo Trucks indított a kelet-közép európai országokban párhuzamosan a Teherautó-vezetők fogyasztási versenyével.
Még több információ a kampányról és a versenyről, beleértve a szabályokat, a részletes programot, időbeosztást és a jelentkezés módját Magyarországon itt találja:
*A 2014-es Teherautó-vezetők fogyasztási versenyének résztvevő országai:
Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Horvátország, Észtország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Macedónia, Montenegró, Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia.
Teherautó-vezetők fogyasztási versenye a Volvo Trucks szervezésében – Tények
A Teherautó-vezetők fogyasztási versenye – a verseny, melyen hivatásos teherautó-vezetők versenyeznek a lehető legtakarékosabban, 2011-ben indult a Volvo Trucks szervezésében, elsősorban azzal a céllal, hogy kiemeljék a járművezetők üzemanyag-fogyasztásának fontosságát. Az esemény, mely egy országokon átívelő rendezvény, nagy érdeklődést keltett, főképp a kelet-közép európai piacon, ahol 2011 óta évente megrendezésre került.
A kelet-közép európai régió által szervezett 2013-as Teherautó-vezetők fogyasztási versenye nagyon sikeres volt, közel 3200 résztvevőt vonzott a kelet-közép európai régióból – majdnem kétszer annyit, mint a már szintén magas 2012-es létszám.
Egy magyar sofőr Simon Zoltán (Simon Zoltán EV.) nyerte a múlt évi versenyt miután megcsillogtatta verhetetlen képességeit azáltal, hogy tökéletes egyensúlyt tartott a sebesség, az idő és az üzemanyag-fogyasztás között a döntő körben a régiós versenyen és így lett a kelet-közép európai piac 2013-as Teherautó-vezetők fogyasztási versenyének bajnoka.
Forrás: Volvo Trucks
.
(Ezt a cikket 468 alkalommal tekintették meg.)