Pénteken két halálos közlekedési baleset történt az M3-as autópályán
Az első halálos baleset péntek reggel az M3-as autópályán Nyíregyháza felé, a 162-es kilométer közelében történt – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Janasóczki Attila elmondta, hogy egy magyar rendszámú, üres rekeszeket szállító teherjármű egy olasz felségjelzésű autóval ütközött. A személykocsiban négyen ültek, egy férfi a mentőben meghalt, a többi utast a mentők ellátták. Az autópályáról a forgalmat a mezőcsáti lehajtónál terelték le – közölte a szóvivő.
A megyei katasztrófavédelem arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a személyautó és a kamion ütközése következtében a gépkocsi utasai beszorultak az autóba. A tiszaújvárosi hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat vonult az esethez.
A második halálos közlekedési baleset is az M3-as autópálya Budapestről Nyíregyháza felé tartó szakaszán történt, ahol a teljes pályás útlezárás miatt a keletre tartókat a rendőrök a geleji lehajtónál leterelték – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-nek.

Gaskó Bertalan közölte, az elsődleges adatok szerint az M3-as autópálya 154-es kilométerszelvényében 10 óra 45 perckor egy magyar rendszámú kisteherautó belehajtott az első baleset miatt feltorlódott sorban várakozó kamionba. A kisteherautót vezető 34 éves férfi a helyszínen meghalt.

A baleset az előtt történt, hogy a rendőrök befejezték volna a péntek reggeli másik halálos karambol helyszínelését.
Forrás: MTI
.
(Ezt a cikket 980 alkalommal tekintették meg.)