Gazdaság Hírek Közút

Kiemelt közút- és vasútfejlesztési programok Vas megyében

Nemzeti fejlesztési szempontból kiemelt közúti és vasúti fejlesztésekről tartott sajtótájékoztatót kedden Szombathelyen Kovács Ferenc (Fidesz), a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, útügyi miniszteri biztos, aki szerint továbbra is kiemelt cél a 86-os számú főút korszerűsítése, a 8-as főút Körmend és Rábafüzes közötti szakaszának négysávos autóúttá fejlesztése, valamint a Győr-Pápa-Celldömölk közötti vasútvonal villamosítása és részleges pályakorszerűsítése.

Illusztráció
Illusztráció

Néhány nappal ezelőtt jelent meg a Nemzeti Közlekedésfejlesztési Stratégia tervezete, amely szavai szerint konkretizálja azokat a 2014-2020 között megvalósuló infrastruktúra fejlesztéseket, amelyek közül több Vas megyét is érinti.

Ezek közül az egyik legfontosabb a Körmend és Rábafüzes között tervezett 2×2 sávos autóút megépítése, amely a szentgotthárdi és körmendi ipari parkok kiszolgálása miatt is nagy jelentőségű – mondta.

Hozzáfűzte: a szomszédos Ausztriában az A2-es autópálya és a rábafüzesi határátkelőhely közötti útszakasz a környezetvédők tiltakozása miatt valószínűleg egyelőre csak kétszer egysávos autóútként épül majd meg úgy, hogy később négysávosra legyen bővíthető.

Kovács Ferenc hangsúlyozta: továbbra is a legfontosabb célok közé tartozik a 86-os számú főút további fejlesztése, szavai szerint a Szeleste és Hegyfalu közötti szakaszon jelenleg is folyik az építkezés, várhatóan 2-2,5 éven belül a Csorna és Szeleste közötti szakasz is elkészül, 2×2 sávos autóútként lesz majd használható.

Szavai szerint további fejlesztések várhatók a Szombathely és Egyházasrádóc közötti szakaszon, ennek az útszakasznak a tervezését a szaktárca 2×2 sávos autóútként rendelte meg, de ez a szakasz egyelőre csak 2×1 sávosként épül majd meg, de ha a forgalom megkívánja lehetőség lesz a bővítésére.

Bekerült a kiemelt nagyprojektek közé a 87-es számú főút Szombathely és Kőszeg közötti szakaszának a településeket teljesen elkerülő új nyomvonalon történő fejlesztése is.

Hozzátette: az út folytatását illetően itt is szükség lesz majd az osztrákokkal történő egyeztetésre, s meg kell találni azt a határátkelési pontot, amelyen keresztül a lehető legrövidebb útvonalon válik elérhetővé az osztrák gyorsforgalmi úthálózat Bécs irányába.

Kovács Ferenc ismertetése szerint a megyét érintően tovább folytatódnak a kisebb léptékű közútfejlesztési munkák is, már áprilisig elkészül a 88-as főút Sárvár-Vát közötti szakaszának építése, amelynek egyik érdekessége, hogy Bögöt irányába egy kerékpárút is megépül az új úttal párhuzamosan.

A vasúti fejlesztésekről szólva a miniszteri biztos elmondta: kiemelten kezelik a Győr-Pápa-Celldömölk vonal villamosítását, illetve részleges pályakorszerűsítését. A GYSEV beruházásában valósul meg a Porpác-Csorna-Hegyeshalom és a Szombathely-Zalaszentiván közötti vasútvonal villamosítása, illetve a vasúti pálya korszerűsítése.

Megvalósulhatnak a következő fejlesztési ciklusban azok az elképzelések is, amelyek a Szombathely és Kőszeg közötti vasútvonal helyi érdekű elővárosi vasúttá való fejlesztését, illetve amelyek a kőszegi vasútállomás a belvároshoz közelebb helyezését célozták meg – mondta.

Forrás: MTI  (bcsp \ gry)
.

(Ezt a cikket 197 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .