Hírek Időjárás Közlekedéssel kapcsolatos hírek Közút

Havazás – Bakondi: sikeres a havazás során végzett munka

Sikeresnek nevezte a tájékoztatást, valamint az állami szervezetek és önkéntesek eddigi munkáját az intenzív havazásban Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató szombaton Pécsett.

Pécs, 2012. február 4. Hókotrók a 6-os úton, Pécs közelében, ahol 20 centiméternyi hó esett. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
Egy korábbi felvételen hókotrók haladnak a 6-os úton, Pécs közelében. – MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

A tűzoltó altábornagy sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az állami meteorológiai szolgálat pontos előrejelzést adott a dél-dunántúli megyékben várható időjárásról, a hóesésben a szokásosnál sokkal kevesebben indultak útnak, a katasztrófavédelem okostelefonokra készült VÉSZ elnevezésű alkalmazását egy nap alatt 11 ezren töltötték le. Bakondi György kitért arra, hogy a közútkezelő ezer emberrel és 800 munkagéppel dolgozott az utak járhatóságának biztosításán, ehhez 8 ezer tonna sót használt fel.

Hozzátette, hogy a hivatásos katasztrófavédelem mintegy 1900 szakemberrel, 687 járművel állt készenlétben, ebből mintegy félezer ember 198 technika eszközzel 234 beavatkozáson vett részt. Megjegyezte: az érintett megyékben mintegy 3 ezer rendőr teljesített szolgálatot, a feladatellátást rajtuk kívül az önkéntes mentőszervezetek és karitatív szervezetek 200-200 tagja is segítette, a mentésekhez 100 polgári munkagépet vettek igénybe.

A katasztrófavédelmi főigazgató beszámolt arról, hogy egy ideig három Somogy megyei település, Csököly, Gige és Kiskorpád volt megközelíthetetlen közúton, de az utakat péntek estére sikerült megtisztítani. A MÁV vonalain Somogyban és Zalában fakidőlések, továbbá elektromos vezetékek szakadása miatt előfordultak forgalmi zavarok, de senki sem maradt hosszabb ideig a veszteglő szerelvényeken.

Bakondi György szólt arról, hogy egy vízvezetékre dőlt fa miatt Harkányban és Márfán rövid időre szünetelt a vízszolgáltatás, Pécsváradon pedig a tűzoltóknak egy szívbeteg embernek segítettek eljutni a tőle egy kilométerre várakozó mentőautóhoz.

Kossa György országos iparbiztonsági főfelügyelő azt mondta: az erőforrások összehangolásának és megfelelő használatának, valamint a szolgáltató cégekkel való együttműködésnek köszönhetően sikerült rövid idő alatt megoldani az időközben fellépő áram-, gáz-, és vízellátási, illetve a telekommunikációs gondokat.

Mácsai Antal Baranya megyei katasztrófavédelmi igazgató elmondta, hogy a megyében a katasztrófavédőknek több mint félszáz esetben kellett beavatkozniuk, szombat hajnali három órára az utolsó elakadt kamiont is kiszabadították a hó fogságából.

Bakondi György arra hívta fel a figyelmet, hogy a hóhelyzetnek nincs vége, jelenleg Bács-Kiskun, Csongrád, Békés és Hajdú-Bihar megyében havazik. Szabolcsban a Dél-dunántúlhoz hasonlóan nagy hómennyiség várható, de a katasztrófavédelem erői készenlétben vannak és a lakosság tájékoztatása is folyamatos.

Forrás: MTI  (BAL \ gpp \ gtr)
.

(Ezt a cikket 248 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .